Most bárki megszerezheti Rocky bokszkesztyűjét vagy Rambo fejpántját

Írta:
Drive Me Baby

Sylvester Stallone személyes archívumából közel 500 tárgyat bocsátanak árverése, köztük jelmezeket, kellékeket, forgatókönyveket, jegyzetfüzeteket és egyéb emléktárgyakat a színész legnagyobb filmjeiből. Az akciószár hollywoodi karrierjének emlékei akár 1,5 millió dolláros bevételt eredményezhetnek. Tipp: Meghalt James Michael Tyler – Így emlékeznek rá a Jóbarátok sztárjai

A legnagyobb érdeklődés a Rambo- és Rocky-filmek emléktárgyaira van

A legkiemelkedőbb tárgyak közé tartozik Sly bokszkesztyűje a Rocky III-ból, aminek becsült értéke 10 ezer és 20 ezer dollár között van. Ennél is többet, nagyjából 40-60 ezer dollár közötti összegről indul majd a licit a színész saját maga által vezetett jegyzetfüzetére, amelyet az első négy Rocky-filmek alatt vezetett. A Rambo-rajongóknak sem kell búsulniuk, ők egyebek között késgyűjteményekre vagy a Stallone által a Rambo II-ben viselt ikonikus fejpántra is licitálhatnak. Ez is érdekelhet: Arnold Schwarzenegger autógyűjteményében elektromos Hummer és tank is van

Sylvester Stallone 1946-ban született New Yorkban, az áttörő sikert az 1976-os Oscar-díjas Rocky című bokszfilm hozta el számára. Ezt követően egy csapásra Hollywood egyik legnagyobb és legtöbbet foglalkoztatott akciófilmsztárja lett. Felvetődik a kérdés, hogy a filmsztár vajon miért árulja filmes ereklyéit: „Sylvester Stallone valójában költözik, már árulja a házát, szóval ez most remek alkalom számára a szelektálásra” – mondta a Reutersnek Martin Nolan, a Julien’s Auctions ügyvezető igazgatója. Nolan hozzátette, hogy nagy érdeklődésre számítanak, ugyanis a tendencia szerint az embereket kiváltképpen érdeklik a filmsztárok saját gyűjteményeiből származó ereklyék.

Ezeket a friss sztárhíreket se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…

2026. 05. 21.
  • Autók

Opel Mokka GSE Rally: brutális erővel érkezik az elektromos rali új királya

Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…

2026. 05. 21.
  • Autók

Éjszakázás indul: sprinthétvégével tér vissza a Forma–1 Kanadában

Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…

2026. 05. 20.
  • Hírek

Gyorshajtunk és gyarkan álmosan vagy telefonozva vezetünk

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 20.
  • Celeb

Zene, terápia, szabadság négy keréken: Péter Szabó Szilvi a volánnál

Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…

2026. 05. 20.
  • Beauty

A polctól a forrásig – új szintre lép az átlátható vásárlás

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 19.