alec baldwin
(Fotó: Alec Baldwin/Instagram)

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Új-Mexikóban készülő Rust című western forgatásán Alec Baldwin kezében – eddig ismeretlen okokból – elsült egy kellékfegyver, ami agyonlőtt egy 42 éves operatőrnőt, valamint megsebesítette a rendezőt. A helyszíni fotók alapján a 63 éves amerikai sztár sokkos állapotban van. Hazai fegyverszakértő szerint nem Alec Baldwin a hibás fél. Tipp: Alec Baldwin lelőtt két embert egy forgatáson, az egyikük meghalt

Alec Baldwin sírva távozott a serifftől

A rendőrség nyilatkozata szerint a lövöldözés egy jelenet közepén történt, amelyet éppen próbáltak vagy forgattak. Az egyelőre nem világos, miként sülhetett el a kellékfegyver. A helyi rendőrség folyamatosan hallgatja ki a szemtanúkat, hogy megállapíthassák, hogyan történt a baleset. A seriffhivatal szóvivője szerint egyelőre senkivel szemben nem emeltek vádat a lövöldözéssel kapcsolatban.

Az első helyszíni fotókon Alec Baldwin jól láthatóan sokkos állapotba került a történtek hatására. A 63 éves színészt a seriff hivatala előtt kapták lencsevégre, amint zavarodottan és sírva telefonált. Pár perccel később pedig már az út szélén görnyedve állt, állítólag olyan rosszul lett, hogy el is hányta magát. A színész egyelőre nem állt a nyilvánosság elé.

A következő oldalon megtudhatod, hogyan vélekedik a történtekről egy neves fegyverszakértő.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2