Alec Baldwin sokkot kapott, miután véletlenül megölte egy kollégáját

Szakértő szerint a film fegyvermestere a hibás

Nem túlzást azt állítani, hogy ma az egész világ a Baldwin-üggyel foglalkozik, így tettek Bochkor Gáborék a Retro Rádió reggeli műsorában is. Bocsiék utánajártak továbbá annak is, hogy történhetett meg ilyesmi és felhívták az ország legismertebb fegyvermesterét, Gonda Zsoltot, aki korábban olyan amerikai projektekben működhetett közre, mint a Terminátor vagy a Szárnyas fejvadász, írja a Blikk. „Amerikában teljesen más szabályozás alá esnek a filmes fegyverek. Ott gyakorlatilag teljesen éles fegyverekkel forgatnak, csak a vaktöltény használata van előírva. A balesetek legtöbbször azért fordulnak elő, mert a produkció spórolni akar, így nem bérel fel fegyvermestert, hanem a kellékesre bízza, hiszen Amerikában nagy a fegyverek kultúrája, mindenkinek lehet, illetve van fegyvere, így hát kvázi mindenki ért hozzá, akárcsak az autóvezetéshez” – vélekedett a szakember.

„A fegyvermester mindenféleképpen hibáztatható, mert a lövés előtt neki kell betöltenie a fegyvert, s meg kell győződnie arról, hogy átjárható a cső, tehát, hogy semmi nem lehet a csőben, illetve neki kell meggyőződnie a töltényekről. A rendezők mindig sürgetik az embereket, de egy fegyvermestert nem szabad sürgetni, mert láthatjuk a végeredményt…” – válaszolta Gonda Zsolt.

Időtálló minőség: megújult a 20 éves Budapest Motors

Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt két évtizedben végigkísérte az autóipar és a vásárlói igények jelentős, olykor kihívásokkal teli változásait. A folyamatos fejlődés mellett megőrizte működésének alapértékeit: a professzionális kiszolgálást, valamint a csapaton belüli kölcsönös megbecsülést.

Tovább olvasom »
Promóció

Alec Baldwin sokkot kapott, miután véletlenül megölte egy kollégáját