6 kezdő tipp, hogy a te otthonodban is kevesebb hulladék legyen

Írta:
Drive Me Baby

A zero waste lifestyle becsülendő, azonban nem mindenki tud, vagy éppen nem mindenki teheti meg, hogy egyik napról a másikra átálljon a teljesen hulladékmentes életmódra. Azonban már azzal is sokat teszünk a környezetünkért és a Föld egészéért, ha odafigyelünk arra, hogy legalább az eddiginél valamivel kevesebb hulladék kerüljön ki a lakásból.

Tippek a kevesebb hulladék termeléshez

Az otthonodban túl sok a műanyag és az élelmiszer hulladék? Ha úgy érzed, hogy tennél ez ellen, akkor az alábbi kezdő tippek segítségedre lehetnek, hogy hogyan termelj kevesebb szemetet az otthonodban. Sőt, ha vállalkozó szellemű szomszédjaid vannak, akkor akár együtt is kezdhettek szelektív gyűjtésbe.

Szelektív gyűjtés

A legtöbb helyen már elérhető a különböző hulladékfajták szelektív gyűjtése. Vegyük hát a fáradságot és szortírozzunk. Ha már eleve a lakásban vagy a házban is külön szemetest használunk a papír, műanyag, fém vagy üveg hulladékokra (akár egyre, akár mindegyikre) annyival kevesebb velük a gond, amikor jön a kukásautó.

Az otthoni szelektív gyűjtéssel kezdődik minden (Forrás: Lisa Fotios/Pexels)

Műanyag helyett többször használható

Mindig tartsunk az autóban vagy a táskában újra használható zacskókat vagy táskákat. Így mindig kéznél lesznek egy-egy bevásárlás alkalmával. Hiszen teljesen felesleges mindig újat venni, amikor a kasszánál rájövünk, hogy nincs nálunk semmi, amibe pakolhatnánk. Elég valószínű, hogy a legtöbb háztartásban kallódik jó pár darab zacskó, apró méretűre összehajtogatható táska, vagy reklám szatyor. Ezeket nem bűn, vagy ciki újra és újra felhasználni. Sokkal inkább bűn egy használat után kidobni őket, amikor még számtalanszor használhatók lennének.

„Eggyel kevesebb műanyag zacskó” – Sok műanyag zacskó helyett, egy vászon szatyor (Forrás: Women Stuff)

Tervezz előre

A műanyag hulladékok mellett, próbáljunk visszavenni a kidobott élelmiszer mennyiségből is. Ezt leghatékonyabban úgy tudjuk megvalósítani, hogy a felesleges vásárlás helyett, tudatosan vásárolunk, akár egy előre megtervezett menü alapján. Ha tudod, hogy mit fogsz főzni néhány napra előre, akkor aszerint tudsz vásárolni hozzávalókat. Így elkerülöd, hogy az előre megvásárolt felesleges alapanyagok előbb-utóbb a kukában végezzék.

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Mitch Evans az Opelnél: világbajnoki címre tör az új Opel Formula E-csapat

Az Opel nem várja meg, amíg a rajtrácson mindenki megismeri a nevét: már a Formula…

2026. 09. 06.
  • Autók

Hollandia kamerákkal figyelné az utakat: hamarosan szinte minden szabálytalanságra jut egy szem

Hollandiában hamarosan jóval nehezebb lesz „észrevétlenül” szabálytalankodni az utakon. Az ország ugyanis alaposan kibővíti az…

2026. 09. 06.
  • Hírek

A Porsche 911 GT3 RS-nek két kereke is lehet: így találkozott a sportautó és a kerékpár

Egy Porsche 911-ben kezdődött minden Leon Baldinger számára az autók és a sportautók iránti rajongás…

2026. 09. 05.
  • Autók

Yaris Csodaországban – Ahol minden kanyar új történet

A legtöbb útnak  pontosan tudjuk az elejét és a végét. Elindulunk, megérkezünk, aztán hazamegyünk. És…

2026. 09. 05.
  • Teszt

Audi A6 e-hybrid quattro teszt: hétköznap villanyautó, hétvégén luxuslimuzin

Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…

2026. 09. 04.
  • Autók

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…

2026. 09. 04.