Itt a Subaru Solterra, a márka legújabb elektromos utcai terepjárója!

Írta:
Kámány Andrea

A Subaru Solterra végre felfedte magát, mivel a gyártó nyilvánosságra hozta az első zéró emissziós járművének bemutató fotóit. A kompakt SUV-ról korábban már fel-fel libbentek hírek, ugyan akkor még Evoltis néven emlegették. Szerencsére azonban hamar meggondolta magát a Subaru és időben váltott a sokkal népszerűbb Solterra névre.

Hamarosan érkezik a Subaru Solterra

A latin eredetű név két külön szóból tevődik össze. Elsőként a „Sol”, vagyis Nap, majd a „Terra”, vagyis Föld kifejezésekből származik. Az autógyártó nem véletlenül választotta ezt a két szót, mivel eltökélt szándéka, hogy általa kifejezésre juttassa az anyatermészetet és a békés együttélés lenyűgöző formáját. A márka számára mindig is sokat jelentett az újrahasznosítás és a környezetvédelem, erről korábban mi is írtunk: Az újrahasznosítás szellemében gyárt bútorokat a Subaru

A Subaru Solterra eddig napvilágra került fotóin látható vékony LED-es fényszóró, és az izmos kinézetű motorháztető, ívelt tetővonalával jól hangsúlyozza a terepjárókra jellemző erőteljes külsőt. Ehhez pedig egyértelműen és tökéletesen passzol a bőséges hasmagasság.

(forrás: subaru)

A Subaru egyelőre semmilyen további műszaki részletet nem osztott meg, így arról sincs információ, milyen hajtáslánccal érkezik majd az elektromos jármű. Annyi azonban már biztos, hogy a Subaru Soltera terepjárót az e-Subaru Global Platform fogja támogatni. Ennek érdekessége, hogy a sportautó-gyártó a technológiáját a Toyota támogatásával közösen fejlesztette ki. Nem csoda tehát, hogy az új modell eléggé hajaz a szintén nemrégiben bemutatott elektromos Toyota bZ4X-re. Reményeink szerint mihamarabb közöl a gyártó további információkat, mi ugyanis már nagyon várjuk őket.

További autóshírek is érdekelnek? Böngéssz korábbi cikkeink között: 

(forrás: caranddriver)

Kámány Andrea

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.