Néhány hete egy csapásra bejárta a világsajtót az a videó, amin Amelia, az ukrán menekült kislány volt látható, aki egy kijevi óvóhelyen énekelte a Jégvarázs című Disney-rajzfilm egyik betétdalát. A kislány azóta már a biztonságot jelentő Lengyelországban tartózkodik, és ezúttal egy stadionnyi ember előtt énekelhetett. Tipp: Mila Kunis és Asthon Kutcher így segíti a magyar-ukrán határra érkező menekülteket
A hétéves Amelia Anyiszovics vasárnap a lengyelországi Łódź stadionjában az ukrán nemzeti himnuszt énekelte el fehér népviseletben több tízezer embernek egy segélykoncerten, írja a Daily Mail nyomán az rtl.hu.
A kislánynak a nagyanyjával és testvéreivel sikerült elhagynia Ukrajnát, szülei Kijevben maradtak. Miután az interneten tömegek látták és hallották, ahogyan az óvóhelyen énekelt, nyilatkozott a BBC-nek, ahol köszönetet mondott mindenkinek, akinek tetszett a dala. „Minden nap gyakorlom az éneklést reggel, délután és este. Mindig az volt az álmom, hogy énekeljek” – mondta büszkén az ukrán kislány.
Ajánló:
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo…
Kompakt kívül, meglepően tágas belül, magyarul is ért, és az ára is tartogat meglepetést. Ezúttal…
25 éve bizonyítja, mire képes egy kisautó Az elmúlt 25 évben a Honda Jazz következetesen…
Ez nem lesz egyszerű igen vagy nem Vannak autók, amelyekről viszonylag könnyű eldönteni, hogy tetszenek-e.…
Az autópályán szinte minden a kiszámíthatóságról szól: mindenki ugyanabba az irányba halad, a sávok kijelölik…
A reggeli kávé sokak számára nagyjából olyan fontos, mint maga az ébredés. Egy korty, aztán…