damu roland
(Fotó: Damu Roland/Facebook)

A tavaly decemberben elhunyt Damu Roland színész, végül – hosszas huzavona után – csak február 22-én helyezték örök nyugalomra. A temetést meglepő módon nem Damu elhidegült családja, hanem a színész jó barátja, Szilágyi Zsolt szervezte és finanszírozta. Tipp: Ukrán menekülteket fogadna be otthonába Cher

Damu Roland a Farkasréti temető művészparcellájában nyugszik

A férfi tort is szervezett a szertartást követően amelynek összköltsége emlékei szerint meghaladta a hárommillió forintot. Maga a síremlék közel másfél millióba került, amelynek a költségeit Zsolt vállalta magára, írja a Blikk.

„Ahhoz képest, hogy mennyi harc volt a temetéssel kapcsolatban, a nagynéniék oldaláról természetesen senki nem állt sorba, hogy beszálljon a szertartás bármilyen költségeibe. Erre azonban már Roland halála után nem sokkal is számítottam, és úgy is készültem, hogy én finanszírozom és szervezem a temetést. Így is lett” – sóhajtott Szilágyi Zsolt.

A színész édesapja, Rudolf örül, hogy a fia végre méltó helyen nyugszik a Farkasréti temető művészparcellájában. „Szép szertartás után olyan sírkő alatt nyugszik a fiam, amilyet megérdemelt” – mondta a lapnak az édesapa.

További sztárhírek, amik érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •