Polgár Tünde több mint két évtizede él együtt férjével, Polgár Árpáddal. Azonban a tökéletesnek tűnő kapcsolatuk megismerkedésükkor közel sem volt felhőtlen. A luxusfeleség elárulta, mi volt az, ami először taszította Árpádban. Tipp: Csuti elárulta, milyen elvárásai vannak egy kapcsolatban
„Nem mondanám, hogy szerelem volt első látásra. Inkább csak szimpátia, majd antipátia, végül szerelem. Egy munka során találkoztunk először, interjút készítettem vele, és nagyon jót beszélgettünk. Azt gondoltam, mély nyomot hagytam benne, de hamar kiderült, hogy tévedtem. Egy évvel később egy rallyversenyen futottunk össze. Odamentem hozzá, ő viszont már azt sem tudta, ki vagyok. Azt hitte, hogy ki akarok kezdeni vele, pedig eszem ágában sem volt, amit neki is elmondtam. Ezt magas labdának vette, mert onnantól folyamatosan hívogatott, randit kért, majd végül találkoztunk” – kezdi Tünde.
„Előadta a nagyembert, és folyton a vagyonával kérkedett, ami nagyon nem volt szimpatikus, úgyhogy végül teljesen felszívódtam, a telefont sem vettem fel neki. Két hónappal később ismét összefutottunk egy divatbemutatón, de akkor már emberi módon közeledett, és nem csak egy trófeát látott bennem. Huszonhárom év telt el azóta, és a mai napig össze vagyunk fonódva. Persze, a szerelem egy idő után átalakult, a rózsaszín köd elmúlt, és nagyon mély szeretet, tisztelet, megbecsülés váltotta fel” – idézi Polgár Tünde szavait a Blikk.
További sztárhírek, amik érdekelhetnek:
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…