Sirtfood-diéta, avagy a sztárok legkedveltebb fogyókúrája. Az elmúlt években, sőt évtizedekben már számtalan hasonlóval találkozhattunk, ez azonban abban különbözik a többitől, hogy kaptunk mellé egy igencsak megnyerő történetet, ami azt bizonyítja, hogy valóban működik. Vagy mégsem? Szakértők szerint az egész diéta csupán egy jól hangzó marketingfogásra épült.
Korunk egyik legnépszerűbb énekesnője, Adele mindig is molett alkat volt. Habár sokan megszólták ezért, a világ egyik legsikeresebb vokalistája közel tíz évig ezzel mit sem törődött. Azonban 2018-ban házassága megromlása után hosszabb időre elvonult a nyilvánosság elől, és életmódváltásba kezdett. Tavaly év végén pedig valósággal sokkolta a világot, amikor egy díjátadón már nem a jól megszokott teltkarcsú Adele jelent meg a vörös szőnyegen, hanem egy igazi bombanő. Adele egykori személyi edzője szerint az énekesnő fogyásának titka nem más, mint az úgynevezett sirtfood-diéta. (Ha érdekel, hogy a legnagyobb sztárok milyen autókkal járnak, akkor kattints a Celeb rovatunkra!)
Az új fogyókúra itthon még nem ismert széles körben, pedig a sirtfood-diéta nem is olyan újkeletű. Két, a sztárok által is kedvelt angol dietetikus, Aidan Goggins és Glan Matten fejlesztette ki 2016-ban. A diéta olyan ételek fogyasztását helyezi előtérbe, amelyek a szervezetünkben található szirtuin nevű fehérjéket képesek aktiválni. A szirtuinok többek között védik a sejteket a stressztől, javítják az emésztést, és állítólag a test zsírégető képességére is pozitív hatással vannak. A két szerző megfogalmazásában a szirtuinok képesek aktiválni testünkben a „fogyás génjeit.” Már amennyiben léteznek ilyen gének, hiszen az elméletet, így a diéta hatékonyságát is sokan vitatják.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…