A Porsche egymásnak eresztette a 911 Turbo összes eddigi generációját

Írta:
Drive Me Baby

Negyvenöt év technológiai fejlődését szemlélteti a Porsche egy látványos videóval, amelyben kiderül, hogy mire képes egy 1975-ös és egy 2020-as 911 Turbo, ha egymás ellen engedjük őket egy gyorsulási versenyben. Egy dolgot azonban szögezzünk le még az elején: ebben a versenyben nincsenek vesztesek!

Házon belüli gyorsulási versenyen bizonyított a Porsche 911 Turbo összes eddigi generációja

A Porsche zászlóshajójának számító 911-est 1963-an mutatták be a nagyvilágnak, az első Turbo változatra azonban 1975-ig kellett várni. Innentől kezdve azonban a Porsche 911 Turbo egyet jelentett a csúcskategóriával. A Turbo nem csak egy a sok modell közül, hanem a Turbo megtestesíti a német márka technológiai dominanciáját az autóiparban.

Hét generáció, egy verseny. (Fotó: Porsche Newsroom)

A legendás modell fejlődését hívatott bemutatni az alábbi videó, amelyben egymás ellen eresztették az összes eddigi Porsche 911 Turbo generációt, hogy kiderüljön, hogyan teljesítenek a korábbi modellek. A házi gyorsulási versenyre a Hockenheimringen került sor, ahol többek között volán mögé ült a Porsche márkanagykövete, az egykori Formula 1-es pilóta, Mark Webber is. Webber a klasszikus, eredeti 1975-ös Porschét vezethette.

És hogy mi a különbség a legelső és a legfrissebb 911 Turbo között? Míg az első széria mindössze 260 lóerős volt, kizárólag hátsókerék-meghajtású, és „csak” 5,4 másodperc alatt gyorsult százra, addig a legfrissebb, 992-es házi kóddal ellátott, tavaly júliusban bemutatott modell már 580 lóerős, összkerékhajtású és 2,8 másodperc alatt hozza a 100 km/órát.

Porsche rajongó vagy? Szerencséd van, mert mi is, éppen ezért számos érdekes cikket olvashatsz kedvenc stuttgarti márkánkról a Drive Me Baby-n. Legutóbb bemutattuk Chris Labrooy fotóművészt, aki meglehetősen szürreális képeket készít kedvenc Porsche modelljéről, ami éppenséggel a pont a 911-es. A német márka első elektromos autója, a Porsche Taycan is kedvenc témáink egyike: ebben a cikkünkben egy női autófotós szemszögéből ismerhetitek meg a remekművet, itt pedig kiderül, miért nem ez lesz Dwayne Johnson következő autója. Ha további Porsche-cikkek is érdekelnek, akkor kattints ide.

Forrás: Porsche Newsroom

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.