sir lewis hamilton lovag
(Fotó: Motor Authority)

A hétszeres világbajnok, Sir Lewis Hamilton mellett a nagy-britanniai koronavírus-járvány elleni küzdelem hősei szerepelnek még jelentős számban II. Erzsébet királynő újévi kitüntetési listáján.

Kezdjük szokni: Sir Lewis Hamilton

Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi hivatalos születésnapján, majd újév előestéjén. Az idei születésnapi kitüntetési lista összeállítását azonban az uralkodó egyetértésével októberre halasztották, lehetőséget teremtve arra, hogy a koronavírus-járvány megfékezésében élenjárók minél nagyobb számban részesülhessenek a magas kitüntetésben. Így az újévi listán is kiemelt számban szerepelnek az egészségügy dolgozói és önkéntes segítői.

lewis hamilton erzsébet királynő
Lewis Hamilton már korábban is részesült kitüntetésben. (Fotó: Telegraph)

Az idei kitüntetettek között a legismertebb Lewis Hamilton Forma-1-es autóversenyző, aki idén megszerzett hetedik világbajnoki címével beállította Michael Schumacher rekordját. Hamiltont a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte a királynő.

Mozgalmas év van a háta mögött

A 35 éves Hamilton sikeres évet tudhat maga mögött, alig néhány napja ugyanis ismét ő kapta a BBC brit közszolgálati médiatársaság az év sportembere címét. Hamilton maga az alábbi Instagram-posztban összegezte a 2020-as évét, amelyet nagyban meghatározott a Black Lives Matter, az afroamerikaiak egyenlő bánásmódjáért küzdő polgárjogi mozgalom.

Sir Lewis Hamilton egyébként nem olyan régen jelentette be, hogy X44 nevű új csapata indul a jövőre rajtoló Extreme E off-road, azaz terepverseny-sorozatban. Mindezek mellett Hamiltonnak még arra is volt ideje, hogy elvállalja az LG prémium otthoni megoldásait összefogó márka globális nagyköveteének szerepét.

Forrás: MTI

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •