Vogel Adri
Már nagyon várták a szezont Vogel Adriék

Harmadik helyen zárta az Ózd-Eger Rally-t a Hungarian Peugeot 208 Cupban Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett. A csinos lányok szinte tökéletes kezdéssel vágtak neki az új szezonnak.

Harmadik helyre érkezett Vogel Adrienn

Április 18-án vette kezdetét a Peugeot 208 Rally Cpeuup Hungary, melynek első állomása az összesen 464,9 kilométeres, I. Therwoolin Boldogkő Rally volt. Vogel Adrienn és navigátora, Notheisz Ivett ezen a pályán már új társával, egy Peugeot 208 rally4-es versenyautóval vette az akadályokat. Az első szakaszon a két tehetséges hölgy az előkelő harmadik helyen végzett, mindvégig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva.

A Boldogkő Rally után a bajnokság második versenyén is harmadik helyen értek célba úgy, hogy többször is második-harmadik helyen fejeztek be egy-egy gyorsaságit. Az ismeretlen pályák adta kihívások mellett Adriéknak az időjárással is meg kellett küzdeniük, de az utolsó pillanatig harcoltak a dobogóért.

Vogel Adri
Volt pár izgalom a szezon második pályáján is

“Már a pénteki nyitónapon kijutott nekünk az izgalomból. Egy vasúti átjáró tilos jelzésénél ugyanis rengeteg időt vesztettünk etapon, így futópercre értünk a prológra. Még a rajtban is remegett a lábam, annyira izgultam az esetleges kikésés miatt, de végül időben ott voltunk. Ez volt az első alkalom, hogy salakon mentem. A második körre azonban sikerült kitapasztalni a fékhatást és a tapadást. Szombaton az utolsó gyorsra leszakadt az ég, a komplett mezőny slicken ment át a vízen, nagyon észnél kellett lenni. A vasárnapot is nagyon élveztük, nagyon sokat tanultunk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy meglett a dobogó” – mondta Adrienn a céldobogó után.

Vogel Adri
A vizes szakasz igazi kihívás elé állította Vogel Adriékat

Nem csupán a jó helyezés miatt volt boldog Vogel Adrienn és navigátora. A mostani versenypályán újra nézők előtt versenyezhettek, így erőt merítettek a szurkolók biztató szavaiból. A két hölgy a dobogóról lelépve az otthonról izguló rajongóknak is megköszönte a támogatást. Végezetül pedig a Tagai Team és a Roger Racing Team nagyszerű munkáját is kiemelték. Adriennék nagyon várják a következő rajtot, mi pedig drukkolunk, hogy ugyanilyen jó helyet sikerüljön majd megszerezniük.

További híreket a tehetséges magyar autóversenyzőnőről itt találsz: 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •