vogel adrienn notheisz ivett
Vogel Adrienn (jobb) és navigátora Notheisz Ivett sikeresen kezdték a rali EB-t (Fotó: Roger Racing Team/FIA ERC)

Vogel Adrienn álomszerűen kezdte meg a rali-Eb-t! A Roger Racing Team idén a cseh Orsák Rally Sporttal közösen induló versenyzője (aki már élete első rali-Eb-jét is dobogón zárta) és navigátora, Notheisz Ivett nemcsak a leggyorsabb volt a nők között a hétvégi Róma-ralin, hanem az ERC3-as értékelésben is az előkelő és pontszerző ötödik helyen ért célba a kategória tizenkilenc indulójából. Összetettben a rajthoz álló száznál is több autóból 44. lett a magyar női páros a Ford Fiesta R4-gyel.

Balesetek és defektek tizedelték a mezőnyt

Két nap alatt csaknem kétszáz kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek 15 gyorsasági szakaszon. Az etapokkal együtt több mint 800 km-t tettek meg a Fiuggi környékére szervezett versenyen, mely a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél később kezdődő 2020-as rali-Eb nyitóhétvégéje volt. A startdobogót a római Angyalvár tövében állították fel, a nyitóceremónia után a versenyzők rendőri felvezetéssel autóztak körbe Róma belvárosában.

római rali eb
A versenyzőknek rendőri felvezetés is járt Róma belvárosában (Fotó: Roger Racing Team/FIA ERC)

Az autógyilkos pályákon balesetek és defektek tizedelték a mezőnyt, melyben mindössze két női pilóta vállalta a megpróbáltatásokat. Vogel Adrienn ellenfele az olasz Rachele Somaschini volt, aki tavaly már végigcsinálta a Róma-ralit, a negyedik gyorson hibázott és kiesett. A körülményeket nehezítette a forró időjárás: a hétvége leghűvösebb napján, vasárnap 34 fok volt, ami az autóban hatvan fokos hőséget jelent. Mindezek ellenére Vogel Adrienn nemcsak végigcsinálta a versenyt, de legjobb női pilótaként zárt Notheisz Ivett navigátorral. Az ERC3-as rangsorban elért ötödik helyüknek köszönhetően pedig fontos Eb-pontokat szereztek.

Vogel Adrin kívül csak egy női pilóta vállalta a ralit

“Fantasztikus hétvége volt, elmondhatatlanul boldogok vagyunk ezzel az eredménnyel. Nagyon örülünk, hogy nyertünk a nők között, és hogy ötödikek lettünk az ERC3-ban. Tanulni jöttünk ide, és rengeteg tapasztalatot szereztünk az autóról, a gumihasználatról, a pályaírásról. Ivett elképesztő munkát végzett, nagyon hálás vagyok neki, ahogyan az Orsák Rallysportnak is. Tökéletes autót kaptunk tőlük, tökéletes beállításokkal. Csapatunk, a Roger Racing Team is a helyszínen dolgozott, az összes csapattagnak köszönjük a fáradhatatlan munkát. Köszönjük a támogatóinknak a bizalmat, a szurkolóknak a biztatást, a sajtónak pedig, hogy beszámol a teljesítményünkről” – értékelte a hétvégét Vogel Adrienn.

vogel adrienn rali eb
Járványügyi intézkedések: a szervizparkba csak hőmérés után, maszkot viselve lehetett ki- és belépni, kézfertőtlenítőket is sok helyre raktak ki, sőt, a csapatok érkezése előtt még a levegőt is fertőtlenítették. (Fotó: Roger Racing Team/FIA ERC)

Vogel Adrienn, aki nem mellesleg a Mercarius Flottakezelő márkanagykövete,  már számtalanszor szerepelt a Drive Me Baby-n, legutóbb éppen abban segített, mire figyeljünk, mielőtt útnak indulunk autónkkal.

Forrás: Roger Racing Team, Vogel Adrienn/Instagram

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •