pedálos kisautó kék és piros

Várólistára került fel anno az a magyarországi megrendelő, aki pedálos kisautót szeretett volna a ’60-as, ’70-es években, csakúgy, mint aki normál méretű, pöfékelő Trabantra iratkozott fel. Gyermekkorunk sztárjátéka, a pedálos kisautó ma is inkább a tehetősebb utódok számára elérhető.

A pedálos kisautó amerikai gyökerei

pedalos_kisauto_6
A kicsik hideg időben is hajtották a pedált

Az 1890-as évek végén jelentek meg az eleinte végtelenül egyszerű, fából készült, kézzel festett, babakocsi-kerekeken guruló pedálos kisautók. Az 1900-as évek elején már igazi kisipari remekművek születtek, amelyek között a sportkocsik rendkívül népszerűnek számítottak. A valódi autók kicsinyített másai eleinte az amerikai járgányok külsejét örökölték. A két háború közötti időszakban a katonai terepjárók babamodelljei is feltűntek, majd jöttek a fémkarosszériás automobilok.

A világválság után kizárólag a jómódú családok engedhették meg maguknak, hogy a gyerekeknek a pedálos kisautó egyik modelljét vegyék, de később indult a sorozatgyártás. Így készültek nyugaton a BMW, Citroën, Mercedes és Ford modellek liliputi másai.

BMW328
Egy gyönyörű fehér BMW 328-as

A cikk a következő oldalon folytatódik.

1
2