Így éld túl a parlagfűszezont – 3 tipp a tüsszögős, orrfolyós napokra

Írta:
Drive Me Baby

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) figyelmeztetése szerint augusztusban megkezdődött a parlagfűszezon, amely – a korábbi évek tapasztalatai alapján – egészen októberig eltarthat. Komoly problémáról van szó, hiszen Magyarországon akár mintegy 2,5 millióan is szenvedhetnek a parlagfűallergia tüneteitől. Számukra gyűjtöttük össze, hogy a gyógyszeres kezelés helyett vagy mellett hogyan tehetik élhetőbbé az előttünk álló heteket.

1. A városban rosszabb a parlagfűallergia

Aki megteheti, a legnagyobb pollenkoncentriációval jellemezhető hetekben utazzon el tisztább levegőjű vidékre, a hegyekbe. A légszennyezés ugyanis megsokszorozza a parlagfűallergia veszélyét, hiszen a pollenek felületére rátapadnak a levegőben lévő ebben az időszakban elsősorban a közúti közlekedésből és az ipari tevékenységből származó koromszemcsék. A koromszemcsékből a nyálkahártyára kerülve kátrány képződik, amely elősegíti a pollenszemcse átjutását a nyálkahártyán. Ez ellen a szervezet immunrendszere megpróbál védekezni. Így jön létre a jól ismert allergiás tünetegyüttes. Vagyis a tüsszögés, vizes orrfolyás, orrviszketés, orrdugulás, garatviszketés, fülviszketés, könnyezés, szemviszketés, kötőhártya-gyulladás, szemfáradékonyság, sőt, akár fáradtság, levertség és fokozott alvásigény.

2. Mossuk le a polleneket

A szabadból hazatérve az utcán hordott ruhát jobb lecserélni. Illetve le kell mosni a kézre, arcra, szemöldökre, arcszőrzetre tapadt polleneket. Tiszta vízzel vagy tengervizes orrspray-vel az orr is átöblíthető. Hasznos lehet az is, ha – különösen a hosszú hajúak a megszokottnál gyakrabban mossák meg vagy öblítik le a hajukat, természetesen lefekvés előtt. Célszerű sűrűbben mosni az ágyneműhuzatot, különösen a párnahuzatot is, de a szárítást, az ágynemű szellőztetését ne a szabadban végezzük. Porszívózzunk gyakrabban lehetőleg HEPA-szűrős készülékkel, vagy akár a távollétünkben is dolgozó robotporszívót bevetve. Mossuk fel a padlót hetente többször, és portalanítsunk minden felületet.

Gyakran takarított háztartásban elviselhetőbbek a pollenallergia kínzó tünetei

3. A parlagfűszezon idején tisztítsuk meg otthonunk levegőjét

Lakásunk levegőjének minőségét számos tényező veszélyezteti. Jelentős gondot tudnak okozni az olyan biológiai szennyezők, mint a penész, vagy a poratkák, de a festékek vagy ragasztók oldószerei, a takarítószerek, a légfrissítők, a rovarirtó szerek sem a barátaink. Nem beszélve a műanyag termékekből, bútorokból, lakástextíliákból, műszaki cikkekből kipárolgó ártalmas vegyületekről. Ez nem minden, hiszen a dohányzás mellett a füstölők, gyertyák használata, sőt a konyhai sütés-főzés is egészségre káros anyagokat juttat a levegőbe, növelve a rendkívül kisméretű részecskékből álló szálló por mennyiségét. A szakértők a beltéri levegő minőségének javítására elsősorban a szellőztetést ajánlják. Ám ha napokon-heteken át folyamatosan rendkívül magas a pollenkoncentráció, jól jöhet egy minőségi légtisztító berendezés vagy egy légkondicionálóval kombinált légtisztító. Létezik olyan légkondicionáló, amely például képes valós időben érzékelni és kiszűrni a rendkívül kisméretű porszemeket, kórokozókat még 1 mikronos méretben is.

Forrás: LG

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Többet árt, mint használ: gyakori autómosási hibák, amiket jobb elkerülni

A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…

2026. 04. 09.
  • Autók

„Fly like a G6” – XPENG G6 Performance teszt

Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…

2026. 04. 08.
  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.