Ötvös Csöpi örök! Idén is vár a Bujtor István Filmfesztivál a Balatonon

Írta:
Drive Me Baby

Filmrajongóknak kötelező nyár végi program lesz az idén 12. alkalommal megrendezésre kerülő Bujtor István Filmfesztivál. Az eseménysorozatot idén augusztus 19. és 22. között Balatonszemesen rendezik, amelynek versenyprogramjában 110 film szerepel. A Bujtor István-díjat kategóriánként ítélik oda és augusztus 22-én adják át. Külön is díjazzák majd a legjobb alakításokat, forgatókönyvet, operatőri és vágó munkát, a legjobb effekteket, zenét, szerkesztést és rendezést. Ezt is érdekelhet: Ha már nem bírod a kánikulát, irány a mozi! – Filmajánló

Kertmoziban élvezheted a nagy Bujtor-klasszikusokat

Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 35 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 25 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 3 animációs alkotás és 47 versfilm szerepel. A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az SZFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem tanára. A fesztivál védnöke Bujtor Judit, igazgatója Lutter Imre, fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága.

(Fotó: Bujtor István Filmfesztivál/Facebook)

A fesztivál programjait koncertek, utcaszínház, ételkóstoló, emlékkiállítás, veteránautós találkozó és retro utcabál színesíti. A kertmoziban esténként a nagy Bujtor-klasszikusokat – A Pogány Madonna, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a Csak semmi pánik – vetítik. A Bujtor István-emlékkiállítás egyebek mellett Kardos doktor rendőrszobáját, egykori filmes mementókat, kellékeket, relikviákat, hajós ereklyéket, filmes kulisszafotókat, plakátokat mutat be.

A családi programok között olyan színházi előadások is szerepelnek, mint a Padlás című musical és a Lúdas Matyi, filmzenei és operett-musical slágerek szólalnak meg a Pécsi Nemzeti Színház művészei előadásában, fellép többek között Takács Nikolas, Huzella Péter és Gerendás Péter.

Nyári balatoni programajánlónkat az alábbi linkekre kattintva találod:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.
  • Autók

A stresszmentes üzleti utazó – Skoda Superb kombi 2.0 TDI DSG használt teszt

Van az úgy, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér…

2026. 07. 20.