Az előzetes hírek alapján hamarosan érkezik az EU-s védettségi igazolvány. Ez pedig egyet jelent a szabad nyaralás nyújtotta lehetőséggel. Nem csoda hát, hogy minden ország jó előre jelezni kezdete, milyen beutazási feltételekkel várja a kisgyermekkel érkező családokat. Mutatjuk, hogy a gyerekekre milyen szabályok vonatkoznak a koronavírus által nehezített nyaralás során.
Nyaralás a koronavírus idején

Ausztria
A negatív teszteredménnyel érkező turisták esetében is szükséges 48 órán belül antigén tesztet bemutatni, vagy pedig 72 órán belüli PCR tesztet végezni. Ha nem ezzel az igazolással érkeznénk, akkor sincs baj, a lényeg, hogy a határátlépést követő 24 órán belül mutassuk be. Ez az előírás azonban nem vonatkozik a 10 évnél fiatalabb gyerekekre. 10 és 18 év között azonban, akik nem rendelkeznek oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, szintén tesztet kell végeztetniük. Ha pedig Ausztria lesz a nyári úticélod, akkor ezeket a nemzeti parkokat ne hagyd ki: 5+1 lélegzetelállító nemzeti park Ausztriában, amit neked is látnod kell
Belgium
Bulgária
A belépéshez 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt szükséges. De elfogadnak 48 óránál nem régebben kiállított, hivatalos szerv által is jóváhagyott antigén gyorstesztet is. 5 éves korig a gyerekeknek erre azonban nincs szükségük, de a 18 éven aluliak csak tesztelés után léphetnek be az országba.
Ciprus
12 éves kor alatt nem áll fent semmiféle tesztelési kötelezettség, ami a gyerekeket illeti.
A további országokat a következő oldalon találod!

Villámgyors töltés érkezik Európába: a BYD 9 perc alatt majdnem tele tölti az autót
A Denza Z9 GT párizsi premierjén mutatkozik be az új Flash Charging technológia – akár 1500 kW teljesítménnyel. A kínai autóipari óriás, a BYD új szintre emelné az elektromos autók

Toyota a csúcson: a világ kedvenc autómárkája lett a YouGov rangsorában
A világ autóipara folyamatosan változik: új technológiák jelennek meg, átalakulnak a fogyasztói igények, és egyre nagyobb a verseny a gyártók között. Egy márka azonban továbbra is stabilan tartja pozícióját a

Az elektromos limuzin, ami meglepett és elvarázsolt – NIO ET5 teszt
Megérkezett legutóbbi tesztalanyunk, a Firefly nagytesója, az ET5. A NIO-t 2014-ben alapították, és mára az intelligens elektromos járművek prémium szegmensében vált ismertté. A márka filozófiája a „Blue Sky Coming” szlogenben

