Az előzetes hírek alapján hamarosan érkezik az EU-s védettségi igazolvány. Ez pedig egyet jelent a szabad nyaralás nyújtotta lehetőséggel. Nem csoda hát, hogy minden ország jó előre jelezni kezdete, milyen beutazási feltételekkel várja a kisgyermekkel érkező családokat. Mutatjuk, hogy a gyerekekre milyen szabályok vonatkoznak a koronavírus által nehezített nyaralás során.
Nyaralás a koronavírus idején

Ausztria
A negatív teszteredménnyel érkező turisták esetében is szükséges 48 órán belül antigén tesztet bemutatni, vagy pedig 72 órán belüli PCR tesztet végezni. Ha nem ezzel az igazolással érkeznénk, akkor sincs baj, a lényeg, hogy a határátlépést követő 24 órán belül mutassuk be. Ez az előírás azonban nem vonatkozik a 10 évnél fiatalabb gyerekekre. 10 és 18 év között azonban, akik nem rendelkeznek oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, szintén tesztet kell végeztetniük. Ha pedig Ausztria lesz a nyári úticélod, akkor ezeket a nemzeti parkokat ne hagyd ki: 5+1 lélegzetelállító nemzeti park Ausztriában, amit neked is látnod kell
Belgium
Bulgária
A belépéshez 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt szükséges. De elfogadnak 48 óránál nem régebben kiállított, hivatalos szerv által is jóváhagyott antigén gyorstesztet is. 5 éves korig a gyerekeknek erre azonban nincs szükségük, de a 18 éven aluliak csak tesztelés után léphetnek be az országba.
Ciprus
12 éves kor alatt nem áll fent semmiféle tesztelési kötelezettség, ami a gyerekeket illeti.
A további országokat a következő oldalon találod!

Új korszak a bajoroktól: Budapesten debütált a BMW jövője – megnyílt az AutoWallis új szalonja és leleplezték az új iX3-at
A budapesti autós élet egy újabb mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyesen megnyitotta kapuit az AutoWallis vadonatúj BMW szalonja Pest szívében. A megújult tér nem csupán egy autókereskedés – inkább egy modern autós

Tavaly december óta a világ lenagyobb és legfejlettebb járműbiztonsági tesztközpontjában teszik próbára a Geely legújabb modelljeit
A világ egyik vezető autógyártójaként és az új energiás meghajtások vezető fejlesztőjeként ismert Geely Auto Group, amely a tervek szerint március végén kezdi meg magyarországi értékesítési tevekenységét, tavaly decemberben adta

A férfiválogatott is belép a CUPRA világába
A női válogatott után a férficsapat tagjai is belépnek a CUPRA világába: a Magyar Vízilabda Szövetség, a PA férfiválogatott is belép a CUPRA világába A női válogatott után a férficsapat

