Kezdőlap Style&Trend Trend Mesterséges intelligenciával fejlesztik a jövő környezetbarát abroncsait

Mesterséges intelligenciával fejlesztik a jövő környezetbarát abroncsait

A környezetbarát abroncsok gyártása, felhasználása és újrahasznosítása a lehető legkisebb mértékben jár környezeti terheléssel

Az autóiparban tapasztalható technológiai forradalom valamennyi iparági szereplőt, így az abroncsgyártókat is érinti. A környezetbarát abroncsok is már fókuszban vannak: a Hankook Tire mesterséges intelligencia alkalmazásával gyorsítja fel a környezetkímélő technológiák és a fenntartható alapanyagok mielőbbi piaci bevezetését.

Átalakuló szokások: e-autók és környezetbarát abroncsok

Az egyre markánsabban kirajzolódó trendek alapján a mobilitási igény nem csökken számottevően, ugyanakkor már néhány éven belül teljesen átalakulhat mindaz, amit az autózásról korábban gondoltunk. Ennek egyik jele az elektromos járművek kedvező fogadtatása és viszonylag gyors térnyerése: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) várakozásai szerint a világ járműflottájának 30 százalékát alig egy évtizeden belül az elektromos járművek fogják alkotni.

Egyre többen váltanak e-autóra; fotó: Lexus

Mivel a személygépjárművek az európai közúti közlekedésből adódó teljes szén-dioxid-kibocsátás 60,7 százalékáért felelősek, a környezetbarát autózás elterjedése a csökkenő károsanyag-kibocsátás révén közvetlenül és közvetetten is kedvezően befolyásolja az élő környezetet. Ehhez társul az úgynevezett környezetbarát abroncsok globális piacának növekedése, ami a gépjárművek üzemanyag-fogyasztásának jelentős, 20 százalék körüli mérséklésével, valamint a környezetkímélő előállítási technológiák és megújuló alapanyagok felhasználásával járul hozzá a fenntartható autózáshoz.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Hogyan születnek a környezetbarát abroncsok?

A környezetbarát abroncs kifejezés tágabb értelemben olyan termékeket jelent, amelyek gyártása, felhasználása és újrahasznosítása a lehető legkisebb mértékben jár környezeti terheléssel. Noha ebben nagy szerepet kap a megújuló és újrahasznosított alapanyagok felhasználása, korántsem ez az egyetlen kritérium, amelynek a fenntartható abroncsoknak eleget kell tenniük. Az abroncsok egyik legmeghatározóbb tulajdonsága a gördülési ellenállás. Ez önmagában kb. 20 százalékban befolyásolja a gépkocsi üzemanyag-fogyasztását. Már ennek az egy mutatónak a javításával jobb üzemanyag-hatékonyság és csökkentett szén-dioxid kibocsátás érhető el. A jövő abroncsaival szemben támasztott alapvető követelmény ezért az alacsony gördülési ellenállás, ami a keverék-összetétel módosításával érhető el. A gumiabroncsok súlyának csökkentése és az üzemanyag-hatékonyság fokozásának igénye új, nagy teljesítményű alapanyagok felhasználását teszi szükségessé.

Modern gumikeverékek kifejlesztésén dolgoznak a Hankook gyárban

Az öko-kompatibilitás és teljesítmény egyensúlyának megőrzése

A Hankook számára a jövő abroncsainak gyártása során fontos szempont a fenntarthatóság. A cél olyan modern gumikeverékek kifejlesztése, amelyek a legjobb teljesítményt és öko-kompatibilitást egyidejűleg biztosítják. A hagyományos alapanyagok megújuló nyersanyagokkal való felváltása során ugyanakkor a mérnököknek számos tényezőt számításba kell venniük. „Általánosságban is igaz, hogy ha megváltoztatjuk a gumi összetételét, akkor az abroncs menettulajdonságai is megváltoznak” – mutatott rá Massimo Cialone, a Hankook Európai Műszaki Központjának keverékszakértője.

Fontos, hogy a környezetbarát abroncsok is az elvárt teljesítményt nyújtsák

A feladat tehát megtalálni a kényes egyensúlyt teljesítmény, fenntarthatóság és vezetési élmény között. Jelenleg az ágazatban a legnagyobb technológiai bravúrt az jelenti, hogy a megszokott és elvárt teljesítményt a környezetbarát abroncsok is elérjék, sőt, túlszárnyalják. A Hankooknál erre, valamint mindenek felett a biztonságra fektetjük a legnagyobb hangsúlyt a fejlesztések során” – tette hozzá.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Mesterséges intelligenciával a fenntartható autózásért

Noha a Hankook az elmúlt években jelentős összegeket fordított a környezetbarát abroncsok fejlesztésére, a rendkívül összetett fejlesztési folyamat lassítja a termékek piacra vezetését. Egy-egy új keverék fejlesztése akár három évet is igénybe vehet. A folyamat felgyorsítása érdekében a Hankook mesterséges intelligencián alapuló technológiát vezetett be. Ennek révén ez az időtartam várhatóan 50 százalékkal csökken.

A mesterséges intelligenciára épülő innovatív technológiát az abroncsfejlesztés teljes folyamatára kiterjesztik

A vállalat által kidolgozott Virtual Compound Design (VCD) rendszer olyan prediktív technológiát alkalmaz, amely előrevetíti a vegyületek tulajdonságait, és mesterséges intelligencia segítségével felvázolja az alapanyagok legoptimálisabb kombinációját. Az elemzés a gumiabroncs fejlesztése során tényleges tesztelés nélkül felhalmozott adatokra épül. Pontossága jelenleg meghaladja a 95 százalékos megbízhatóságot.

De hogy pontosan hogyan is születnek az abroncsok? Nézz szét velünk a rácalmási gyárban!