Jövőre érkezhet az új magyarországi rendszámtábla! Erre számíts majd

Írta:
Kámány Andrea

Az elsődleges hírek szerint jövőre léphet életbe az új magyarországi rendszámtábla bevezetése. Azt pedig, hogy ennek mi az oka és várhatóan, hogyan fog kinézni, máris mutatjuk.

Érkezhet az új magyarországi rendszámtábla

Ugyan hivatalos megerősítést még nem nyert az információ, de a tervek szerint jövő év elejétől megjelenhetnek a legújabb magyarországi rendszámtáblák. Ennek megfeleően az új hazai autósok egy betűvel többet kapnak, változik a rendszám tagolása, illetve felkerül a magyar címer a táblára. Akárhogy is, de biztosan nagy változás éri majd a hazai autós történelmet, hiszen 1990 nyara óta a három szám – három betű kombinációt használjuk. Változás csak az uniós belépésünk időpontjában történt. Ekkor kapott ugyanis egy kék alapszínt, és sárga EU-csillagokat a magyarországi rendszámtábla. Amennyiben áttérünk az új megjelenésű tábla használatára, akkor nem csupán a  sorozatgyártásban készült modellek kapnak új külsőt, hanem az egyedi és egyéni típusok is.

(forrás: autoselet magazin)

Érdemes mindezek mellett megemlíteni, hogy a Belügyminisztérium 2019-ben még egészen másként vélekedett. Akkoriban azt a statisztikát adta hírül, hogy a jelenleg használatban lévő rendszámok várhatóan 2026 környékén futnak ki. Azonban úgy tűnik, ez ennél sokkal korábban következik be. Ennek pedig az az oka, hogy jelenleg már az S betűvel kezdődő azonosítóknál tartunk, amely ha a végéhez ér, már csak a T, V és Z betű sorozat van hátra. Ameddig pedig ilyen gyorsan nőnek az autóeladási értékek, vélhetően hamar kifogynak ezek a rendszámtáblák is.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek, böngéssz kedvedre: 

(forrás: index.hu)

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.