eltűnt rendszámtábla meglepett nő
Más az ügymenet, ha csak az egyik táblának vész nyoma; fotó: Freepik/svetlanasokolova

Kevés annál kellemetlenebb élmény van, mint amikor reggel megpillantjuk az utcán parkoló gépjárművünket és észleljük, hogy eltűnt a rendszámtábla. Rossz esetben akár mindkettő. Hasonlóan kellemetlen eset, amikor a rendszámtáblát menet közben hagyjuk el, és hiába járjuk be korábbi útvonalunkat, nem találjuk meg azt.

Sok mindentől függ, mennyi ideig tart a rendszámtábla pótlása

A rendszámtábla pótlása és az ezzel kapcsolatos ügyintézés a rendőrségen kezdődik, célszerű feljelentést tenni még akkor is, hogyha arra gyanakszunk, azt mi hagytuk el. Ne feledjük, a rendszámtáblával vissza is lehet élni, saját magunk tisztázásához pedig a feljelentésről készült jegyzőkönyvet tudjuk használni. A rendszám pótlását a járási (a fővárosban a kerületi) hivataloknál tudjuk kezdeményezni. A pótlás iránti kérelemhez kapcsolódóan 12 300,- Ft eljárási illetéket kell megfizetnünk. Az ügyintézéshez szükséges, hogy személyazonosító igazolvány, lakcímkártya legyen nálunk, valamint be kell mutatnunk a rendőrségi jegyzőkönyvet is. Továbbá a gépjármű forgalmi engedélyét is magunkkal kell vinni.

Amennyiben eltűnt a rendszámtábla, és csak az egyik rendszámtáblának veszett nyoma, ráadásul először történt velünk ilyen, a rendszámtábla pótlása körülbelül három hét. Az elveszett rendszámtáblát ellenőrzik a nyilvántartásokban (hátha valaki leadta azt), majd pedig a közlekedési igazgatási hatóság engedélyt ad annak legyártására. Az átmeneti időszakban, de legfeljebb 30 napig egy rendszámmal is közlekedhetünk a gépjárművel.

Ha egyik rendszámtáblánk sincs meg, ebben az esetben nem lehet megrendelni a rendszámtáblák utángyártását, a gépjárművünk új rendszámot fog kapni. Ugyanez a helyzet abban az esetben, hogyha már másodízben tűnik el rendszámtáblánk. Ebben az esetben bár alacsonyabb a rendszámtábla gyártásáért fizetendő díj, azonban sajnos számolnunk kell a forgalmi engedély és a törzskönyv cseréjével is. Az ügyintézési határidő ebben az esetben nagymértékben függ attól, hogy van-e már olyan legyártott rendszám, amit át tudnak számunkra adni.

Összefoglalva tehát, ha eltűnik a rendszámtábla, más az ügymenet akkor, hogyha csak az egyiknek, más, ha mindkettőnek nyoma vész. Illetve számít az is, hogy az első ilyen alkalomról volt-e szó.

dr. Bálint Boglárka

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •