Magyar body positive modellek világhírű művészek múzsáiként pózolnak

Írta:
Drive Me Baby

A szépség nem csak egyféle! Ezzel a gondolattal remélhetőleg hamarosan egyre többen egyet fognak érteni. Amihez azonban nem fér kétség, az az, hogy a művészek ezt már évszázadok óta tudják. A művészek modelljei sosem egyfélék voltak, sosem csak egyféle korú, alkatú, bőrszínű nőt választottak múzsának. Éppen ezért itt az idő, hogy a jelenkor szépségeszménye se legyen unalmasan egyszínű. A hazai testpozitív modellek pedig megmutatták: ők is lehetnek mesterek istennői. Ismerjétek meg hazai plus size guru, Kozma Rita kezdeményezését!

Ma már a Vouge címlapján is szembejönnek velünk a gyönyörű body positive modellek

„Inspirálóan hatott rám az az amerikai Vogue címlap, amelyhez Az ördög Prada-t visel című könyvből/filmből is jól ismert híres és hírhedt főszerkesztő, Anna Wintour adta áldását. Pedig ott aztán százszor, sőt ezerszer átgondolják, hogy mi jelenhet meg a divatbibliában, pláne a címlapon. A 2021 januári címlapon ugyanis egy plus size/body positive modell szerepelt, aki úgy emelkedett ki a habokból, akár Botticelli Vénusza. Mesés fotó, kedvenc fotográfusom – Annie Leibovitz – által lencsevégre kapva” – mondja Rita, akinek a címlapról készült önbizalom-erősítő videóját itt tudod megnézni:

 

Többek között a Vouge címlapja miatt fogant meg Rita fejében az, hogy bizony magyar lányok és nők, body positive modellek is lehetnének világhírű festők múzsái, istennői. Rita az általa alapított PLUSZ Klub tagjait kérte fel, hogy álljanak modellt az ötletéhez. A klubtagok azonnal igent mondtak.

Ezután nem volt más hátra, mint az álom megvalósítása. Fontos volt, hogy a magyar modellek az eredeti alkotáson szereplő múzsa testtartását, arcjátékát, mimikáját minél jobban átvegyék és átéljék, mégis saját valójukban, saját testükkel, személyiségükkel megvalósítva azt. Így maradhattak a tetoválások, az alkati különbözőségek, hiszen bár a mesterek múzsái, istennői lettek ők, mégis egyedi, megismételhetetlen emberek. „Olyan sokfélék vagyunk, mi nők és igen, ha évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt a művészek szintén nem csak egyféle szépséget választottak alkotásuk főszereplőjeként, akkor miért kellene ma csak egyféle nőképet bemutatni” – hangsúlyozza Rita.

Az elkészült képeket az alábbi galériában találod:

Az elfogadás és a testpozitivitás témához kapcsolódó cikkeink:

Az eredeti cikk: plus-life.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Báránybőrbe bújt farkas – a Toyota Blade Master története

Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…

2026. 09. 03.
  • Autók

Céges mobilitás könnyedén – Seat Leon ST használtteszt

Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…

2026. 09. 02.
  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek

an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…

2026. 09. 01.
  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.