Boldog születésnapot! Ma 30 éves a Magyar Suzuki Zrt.

Írta:
Drive Me Baby

Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás, és a Magyar Suzuki Zrt. 2021-ben. 30 éve, 1991 tavaszán, 50 év kihagyás után éledt újjá ugyanis a személygépjárműgyártás Magyarországon. Mintegy 3,6 millió Suzuki készült Esztergomban a vállalat három évtizeddel ezelőtti megalakulása óta. Ha ennyi autót sorba állítanánk egymás után, az esztergomi Suzukitól elérnénk egészen a japán anyacég Hamamatsuban található üzeméig, sőt még a visszautat is megkezdhetnénk. Eddig Vitarából készült a legtöbb modell. A 3,5 milliomodik Suzuki is a közönségkedvenc modell hibrid változata lett tavaly. A Magyar Suzuki 2019 decemberében kezdte meg a hibrid járművek sorozatgyártását. 2020 januárjától pedig már hibrid meghajtású gépkocsikat értékesít az európai uniós piacokon.

A Suzuki ötödik éve vezeti a hazai új személygépjármű értékesítéseket

A rendszerváltás után az esztergomi autógyár volt az első jelentős zöldmezős külföldi beruházás Magyarországon, 2019-es adatok alapján pedig az ország 7. legnagyobb árbevételű vállalata lett a Magyar Suzuki.

30 éve Suzuki, de a fejlődés nem áll meg! A Magyar Suzuki a minőség minél magasabb szintre emelése mellet, a jövőben is a modellek folyamatos megújítására és további alternatív meghajtások bevezetésére összpontosít a gyártás során

„Cégünk, a hazai autóiparban egyedüliként, kezdettől fogva teljeskörű gyártótevékenységet folytat Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy az acéllemezek préselése, hegesztése, a karosszéria festése, a gépjárművek összeszerelése és a kész autók minőségellenőrzése is nálunk, Esztergomban történik. Vitarából gyártottuk eddig a legtöbbet, ezt követi az SX4, a harmadik helyen pedig a Suzuki első hazai gyártású autója, az első generációs Swift szerepel” – emelte ki Bonnár-Csonka Zsuzsanna a Magyar Suzuki Zrt.vállalati kommunikációs vezetője.

„Helyzettől, nemtől vagy beosztástól függetlenül mindenkit egyenlő félként kezelek” – Bonnár-Csonka Zsuzsanna

A 123 ország számára készülő gépjárművek gyártásán kívül a társaság ma importált Suzuki gépkocsik, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik. 2019. áprilisa óta a Magyar Suzuki a japán vállalatcsoport európai bázisú pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-központja, így Közép-Európa meghatározó járműipari központja is egyben.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

1,5 millió dolláros körforgalom a semmi közepén: Magyarország megépítette a világ legfeleslegesebb útját

Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…

2026. 08. 30.
  • Autók

A koreai luxus új szintje: 666 lóerős óriással támad a Genesis GV90

A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…

2026. 08. 30.
  • Autók

Kicsi autó, nagy terv: Európába készül a Suzuki új elektromos modellje

A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…

2026. 08. 29.
  • Tech

Ecet, citrom vagy szódabikarbóna? Így tisztítsd a mosogatógéped!

Ha a mosogatógép kellemetlen szagot áraszt vagy egyre többször kerülnek ki belőle koszosan az edények,…

2026. 08. 29.