Lányok, akik kódolnak, avagy sikert hozott az online térben tartott workshop

Írta:
Kámány Andrea

A Skool és az Asura Technologies Zrt. közös projektje olyannyira sikeres volt a fiatal lányok körében, hogy nem is egy, hanem kettő ingyenes online workshop indult el a mentorok részvételével. A jövő reménységei kifejezetten inspirálónak és szórakoztatónak találtak az akár a jövőjüket is meghatározó eseményt.

Több nőt az IT szakmába!

A mesterséges intelligencián alapuló videóanalitikával foglalkozó cég, az Asura Technologies Zrt, és a Skool nonprofit szervezet még 2020 decemberében határozta el, hogy közös partnerséget alkot. A közös cél pedig, hogy felkeltsék az általános és középiskolás lányok érdeklődését az IT világa iránt. Szeretnék megismertetni velük a technológia izgalmas rejtélyeit, a programozói munka érdekes világát és tudatosítani az emberekben, hogy mindez bárki számára megtanulható! Fontosnak tartják, hogy a technikai tudás megszerzése a szociális háttértől független legyen, és elérhetővé válljon a hátrányosabb helyzetű csoportok számára is.

– 2004-es indulásunk óta kiemelt figyelmet fordítunk a lányok elérésére és inspirálására, hiszen Magyarországon ma a technológiai szakembereknek mindössze 10-15%-a nő, így a társadalmunk felét jelentő nők alig vannak jelen a jelenünket és jövőnket alakító szakmákban – mondta Guzsaly Péter, az alapítvány partnerkapcsolati vezetője. Kollégája, Kiss-György Máté, az Asura Technologies ügyvezető igazgatója pedig hozzátette: – Számunkra mindig is fontos volt a következő generációk támogatása, lányos apaként a SKOOL célkitűzései még közelebb állnak hozzám.

A játékos elemek nem csupán figyelemfelkeltőek, hanem serkentik a kreativitást is

A cikk következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Kámány Andrea

Friss

  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

1,5 millió dolláros körforgalom a semmi közepén: Magyarország megépítette a világ legfeleslegesebb útját

Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…

2026. 08. 30.
  • Autók

A koreai luxus új szintje: 666 lóerős óriással támad a Genesis GV90

A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…

2026. 08. 30.
  • Autók

Kicsi autó, nagy terv: Európába készül a Suzuki új elektromos modellje

A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…

2026. 08. 29.
  • Tech

Ecet, citrom vagy szódabikarbóna? Így tisztítsd a mosogatógéped!

Ha a mosogatógép kellemetlen szagot áraszt vagy egyre többször kerülnek ki belőle koszosan az edények,…

2026. 08. 29.