„Nagyon komoly gazdaságpolitikai kockázatai voltak a Suzuki Motor Corporation 16.3 milliárd Ft értékű zöldmezős beruházásának Magyarországon a rendszerváltás időszakában. A Magyar Suzuki megalapítása üzenet volt a többi külföldi befektető számára is, hogy az ország biztonságos, ideális befektetési célország. Bíztunk akkor is, és 30 éve rendületlenül hiszünk ebben az országban. Akkor sem mentünk el, amikor nehezebb idők jártak. Nagy öröm és büszkeség számomra, hogy partnereinkkel, beszállítóinkkal és 78 tagú országos márkakereskedői hálózatunkkal együtt hozzávetőlegesen 10 000 ember vesz részt az elmúlt 30 év egyik legnagyobb gazdasági sikertörténetében, a Magyar Suzukiéban” – kezdi Abe Yoshinobu, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója.
„Megalakulásunk óta mintegy 3,6 millió autót adtunk a világnak. Emellett sok milliárd forintot fektettünk be az országba, stabil munkahelyek tízezreit teremtettük meg magyar családok számára. Ráadásul több olyan kollégánk is van, akik az összes esztergomi Suzuki gyártásában közreműködtek akár a gyártósoron, akár az irodában végzett munkájukkal. Köszönjük a közösen elért eredményeket munkatársainknak, partnereinknek, a régiónak és az országnak” – összegezte Yoshinobu a vállalat által megtett utat és fejezte ki köszönetét a közösen elért eredményekért.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Elegáns külső, igényesen kialakított utastér, gyönyörű anyagok és rengeteg kényelmi extra várja az embert, miközben…
A magyarok több mint harmada úgy gondolja, hogy túl sok időt tölt képernyő előtt. Egy…
A járműtulajdonosok számára a mindennapi autóhasználat során az üzemanyag mellett a karbantartási- és üzemeltetési költségek…
A gyermekvállalás utáni munkába állás a szülők életében jelentős változást jelent. A szeptemberi iskolakezdési időszakkal…
Aki eddig úgy gondolta, hogy a 6-os út M0 és Savoya Park közötti szakaszán elég…
Nézzünk egy kicsit utána, honnan is érkezett a tesztalany. Az Omoda egy modern autómárka, amelyet…