Jövő évi európai turnéján a magyar fővárost is útba ejti John Legend. A többszörös Grammy-díjas amerikai soul-R&B előadó 2022. június 30-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. A 42 éves Legend eddig hét albumot készített, jövő évi koncertsorozatán legnagyobb slágerei lesznek hallhatók. Ez is érdekelhet: A tinilányok kedvence végre Magyarországon ad koncertet
John Legend eredeti neve John Roger Stephens, és igazi csodagyerekként tartották számon. Nagymamája tanította meg zongorázni, templomi kórusban énekelve nőtt fel, majd a Pennsylvania-i Egyetemre járt, ahol egy acappella csoport társszerzője volt. Hamarosan megismerkedett Kanye West feltörekvő hiphop előadóval, és a két zenész együttműködött egymás demóiban. Dolgozott együtt Alicia Keysszel, Twistával, Janet Jacksonnal is. Már legelső stúdióalbuma, a 2004-ben megjelent Get Lifted hatalmas sikert aratott, és három Grammy-díjat hozott számára: a lemez több mint hárommillió példányban fogyott világszerte. 2006-ban jött ki a Once Again című album, két évre rá az Evolver, majd 2010-ben a Roots-szal közös Wake Up!, újabb két Grammy-vel.
A Selma című filmben szereplő, Commonnal közös Glory című dalért az Oscar-díjat is megkapta, majd Emmy-díjat kapott a 2018-as Jesus Christ Superstar Live in Concert című produkcióban nyújtott teljesítményéért. John Legend tavaly jelentette meg legutóbbi albumát, a Bigger Love-ot.
Hasonló cikkek, amik érdekelhetnek:
Forrás: MTI
A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…
A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…
A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.
A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…
A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.
Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…