A járvány miatt idén sem lesz Japán Nagydíj, de a többi F1-es futam is veszélyben

Írta:
Drive Me Baby

A Forma-1 szervezői a japán járványügyi hatóságokkal arra jutottak, hogy az országban a Covid-járvány erős intenzitása miatt nem garantált a verseny biztonságos megrendezése. Ez azt jelenti, hogy a Japán Nagydíj két egymást követő évben is elmarad. Tipp: Így nyaralnak az F1-es pilóták: jachtoznak, bicikliznek, buliznak

Nincs kizárva, hogy további nagydíjakat is törölni kell

A japán futam Suzukában október közepén került volna megrendezésre, az orosz és az átütemezett török GP után. A Forma-1 közleménye szerint a japán szervezőkkel és hatóságokkal folytatott megbeszélések után a japán kormány úgy döntött, hogy a járvány miatt az idei szezonban lemondja a versenyt.

 

A 2021-re tervezett huszonhárom versenyből tizenegyet már megtartottak, az utolsó éppen az izgalmakban gazdag Magyar Nagydíj volt. Az eredeti tervek szerint a szezon második felében tizenkét további versenyt terveztek megtartani tizenhat hét leforgása alatt.

A száguldó cirkusz a nyári szünetet követően a Belga Nagydíjjal folytatódik jövő héten, amit a visszatérő holland GP, majd a monzai követhet. Az ausztrál és a Japán Nagydíj törlése azt jelenti, hogy a fennmaradó események közül jelenleg tíz verseny maradt a versenynaptárban, az azonban továbbra is kétséges, hogy vajon mindet meg tudják-e tartani. Hiszen az Egyesült Államok, Mexikó és Brazília esetében a koronavírus negyedik hulláma már napi több tízezer, az USA-ban pedig akár 150 ezer új esetszámmal járt az elmúlt napokban.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.
  • Tech

Az innováció a kreativitásról szól, és ebben a nőknek is meghatározó szerepük van

Minden évben van egy különleges nap, amely a lányokról szól, amikor meghatározó inspirációt szerezhetnek a…

2026. 04. 27.
  • Autók

„Én vagyok Vasember”: 840 lóerős Porsche őrületet villantott a Gunther Werks

Vannak autók, amelyek gyorsak. Vannak autók, amelyek drágák. És vannak olyanok is, amelyek annyira látványosan…

2026. 04. 27.