A Tesla Motors 2017-ben éppen azért döntött a névváltoztatás mellet és lett szimplán Tesla, hogy kiterjeszthesse tevékenységi körét, és ne skatulyázhassák be kizárólag elektromos autógyártónak. Azóta pedig nem is tétlenkedett a Tesla, világszinten kiépítette saját Supercharger-hálózatát, árul szolárpaneleket és szolártetőket is. És, hogy mi lehet a cég következő nagy dobása? Nos, a képen látható Tesla Bot. Ezt se hagyd ki: Ilyen nincs! A hátsó ülésen mobilozott, miután önvezetésre állította a Teslát
A robotot a Tesla az AI Day-en, azaz a mesterséges intelligencia napon jelentette be. A beharangozó videó után a Telsa első embere, Elon Musk is színpadra lépett és részletezte, hogy milyen már meglévő saját technológiákat terveznek felhasználni a humanoid építésekor. Eszerint a Tesla Botot a részben az önvezetést lehetővé tevő Autopilot kamerákkal szerelik fel, ezekből nem kevesebb, mint nyolc darabot építenek a robotba, ami annak mobilitásáért felel majd. Tipp: Tesla-baki: A teliholdat nézte sárga lámpának az Autopilot
Mindenki megnyugodhat, Elon Musk és csapa a Tesla Botot nem a világ leigázására tervezte, amit csak azért kell tisztáznunk, mert ha Elon Muskról beszélünk, akkor semmi sincs kizárva. Nem, a Tesla Bot valójában egy barátságos humanoid robot lesz, aminek célja, a „veszélyes, ismétlődő és unalmas feladatok elvégzése.” A robot 1,70 magas és 57 kilós, végsebessége 5 km/óra lesz. Teherbírása 68 kg, az arcrészbe szerelt képernyő pedig mindig az éppen releváns információkat jeleníti meg.
Arra a kérdésre, hogy a Tesla Bot milyen célt szolgálhat egy átlagos háztartásban, Elon Musk azt felelte, hogy tulajdonosai utasítását követve a Tesla Bot képes lesz például elintézni a bevásárlást.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: Motor1
Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…
Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.
A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…
Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…
A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…
Van az úgy, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér…