Úgy látszik, nemcsak az önvezető autók terén fontos, hanem a vendéglátásban is egyre nagyobb szerepet kap a robotizáció. Megnyílt ugyanis az első olyan kávézó Budapesten, ahol robotok segítik a felszolgálást. Az Enjoy Budapest Café a gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas helyszín, mivel több nagyrobot és néhány kicsi is szórakoztat minket kávézás közben.

Enjoy Cafe robot
Játszhatunk velük, rendelhetünk tőlük – igazi science fiction így a sütizés

“Az ismeretterjesztés mellett célunk, hogy Magyarország felkerüljön a robotika térképére és bizonyítsuk, aktív részesei vagyunk az iparágnak. Éppen ezért fontos első lépés, hogy a világon egyedülálló módon ennyi robotot gyűjtöttünk egy helyre” – emelte ki Csizmazia Tibor E-szoftverfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója, az Enjoy Robotics üzletág vezetője.

Az Enjoy Robotics robotcsapata

A kávézóban megtalálhatóak olyan játékrobotok is, amelyek segítik a gyerekek programozási tanulását, és olyan nagyrobotok is, amelyek üzleti célra is használhatóak, például vendégvárásra, felszolgálásra vagy épp eligazításra.

A Pepper robot például felismeri az emberi arcokat, meg tudja határozni a vele beszélgető életkorát és érzelmeit az arca alapján, ami jól prezentálja, mennyire jól képesek érzékelni bennünket ezek az eszközök.

Pepper robot

Az Enjoy Budapest Café hosszú távú célja, hogy igazi műhelyközösséget hozzanak létre, ahol bárki részt vehet a robotok fejlesztésében, hiszen maguk a gépek bármire képesek, amire beprogramozzák őket. A gyerekek pedig a játékrobotok által elkezdhetnek belelátni, beletanulni a programozás alapjaiba, amely egy igazi jövőálló szakma.

Nyitókép: Enjoy Robotics

Cím: Enjoy Budapest Café
Budapest, Práter utca 6. 1083

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •