A vegán életmód sokaknak furcsa, egyesek szerint divathóbort, mások szerint fenntarthatatlanul bonyolult – pedig épp a fenntarthatóság az egyik legnagyobb haszna. A vegán, azaz növényi étrend kialakítása ugyanis lényegesen kevesebb vizet, földterületet és egyéb más erőforrást igényel, így a környezet csak nyer vele. De mit kell tudni a Veganuár kihívásról? Tipp: 5 dolog, amire feltétlenül figyelj, ha a vegán életmód mellett döntesz
A Veganuár egy olyan kezdeményezés, ami azt kéri tőlünk, hogy egy hónapon keresztül ne együnk semmi olyat, ami állati eredetű – beleértve pl. a mézet is. A Veganuár megálmodói egy Facebook csoportot is létrehoztak, ahova belépve számos ismeretterjesztő anyagot, filmet is kapunk arról, miért jó ez az életmód, és hogyan segíti ez a létforma a világot. Merthogy az ipari szennyezésen túl az egyik legnagyobb ökológiai lábnyomot éppen az állattenyésztés hagyja a Földön. A környezeti hatások mellett sokan egyszerűen etikai okok miatt hagyják el az állati eredetű ételeket és termékeket, mert nem tudnak azonosulni az állatok tartásának módjával, illetve leölésükkel; mások pedig pusztán az egészségük miatt váltanak növényi táplálkozásra.
Persze, aki ezt sosem próbálta, megijedhet: mit fogok enni 30 napig? De ebben is segít az oldal, rengeteg receptet találunk itt az életmódreformhoz. A Veganuár célja, hogy békésen, pozitívan és hatékonyan adja át a veganizmust. Jelmondatuk: Legyél annyira vegán, amennyire éppen tudsz, és máris jobbá tetted a világot! Sosem késő elkezdeni, és ha már január és életmódváltás, akkor egy próbát mindenképpen megér.
Tudtad, hogy például a Qatar Airways is figyelemmel kíséri a világ étkezési trendjeit, amelynek egyik feltörekvő szereplője éppen a vegán életmód? Erre válaszul a katari légitársaság vegán menüt is kínál az üzleti osztályon utazók számára.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: Életforma/prove.hu
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…