Hétvégén a Mikulás várja a gyerekeket a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton

Írta:
Drive Me Baby

Színes programokkal és ajándékokkal várják a gyerekeket Mikulás-nap alkalmából a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Csillebérc állomásán a hétvégén. Az alkalomból mindkét nap sűrített menetrend szerint közlekednek a vonatok budai hegyekben, a járványhelyzet miatt az eseményen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Ez is érdekelhet: Kihagyhatatlan ünnepi program: Karácsonyi csokoládéfesztivál Opatijában

Szombaton és vasárnap egyórás szabadtéri programra hívja a családokat a Gyermekvasút Mikulás a krampuszaival együtt. A gyerekeket vendégül látja a Mikulás saját ünnepi vasúti kocsijában. A programra látogatók készíthetnek karácsonyi képeslapot és karácsonyfadíszt, lesz üvegfestés, gyöngyfűzés és játékos vetélkedők a krampuszokkal. A gyerekek kipróbálhatják a hajtányozást, valamint fényképezkedhetnek a kiállított gőzmozdonnyal. A szervezők ennivalóval, forró italokkal várják az érdeklődőket.

 

A járványhelyzetre tekintettel a programokon résztvevők számát korlátozzák, ezért a rendezvényre előzetes regisztráció szükséges, ahol az idősávot is ki kell választani. A központi rendelkezéseknek megfelelően a Gyermekvasút járművein és állomásain, így a rendezvény helyszínén is, kötelező maszkot viselni a hat év felettieknek. Bővebb információ és a programra jelentkezés, valamint a vonatok menetrendje a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül érhető el.

Aktuális híreinket az alábbi címekre kattintva találod:

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.