Mit szeretsz ebben a gyönyörű hófehér Audi A3-asban?

Amíg napi 100 km-t vezettem, addig a tempomat volt számomra a leghasznosabb. De szeretem azt is, hogy össze tudom kötni a mobilommal, útközben mindig így telefonálok, hallgatok zenét, és a Waze-t is tudom így használni. Szeretem, hogy biztonságban tudok online lenni az autóban is. Szuper kényelmes az ülése, gyorsan felpörög, ha kell, szépen simul az útra. Tanpályán is kipróbáltam, hogy mit tud extrém körülmények között. Nem lepett meg, hogy mindent tud. Vigyáz rám, teljes biztonságosban vagyok benne, jól működnek a vezetésbiztonsági asszisztenciái.audi a3 anyuka gyerekével

El tudnád képzelni az életedet autó nélkül?

Nem. Miután megszületett a kisfiam, pár hétig sehol sem jártam az autóval, csak állt a garázsban. Nagyon hiányzott már a vezetés. Azóta pedig alig telik el nap úgy, hogy ne mennék valahova az Audival. De ha a kisfiam is bent ül velem, akkor nagyon megfontolt vagyok és lassabban megyek. Ám ha nincs ott, akkor előfordul, hogy gyorsulok picit a lámpánál. Imádom az Audi A3 hangját, amikor kitör belőle az erő! De általában csak vezetek szépen, nem száguldozom és közben hangosan hallgatom a zenét, énekelek.

Van álomautód?

Igen, egy piros Audi R8! Bár nem hiszem, hogy a kisfiam mellett lesz valaha sportautóm… Ha ő nagyobb lesz, akkor egy Audi A1-re cserélem az A3-t. Valahogy a kisebb autók vonzanak… De azért nem mondok le teljesen az álmomról sem, a piros R8-ról!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3