Ezt látnod kell! Befutott az első előzetes a Szex és New York folytatásához

Írta:
Drive Me Baby

A Szex és New York folytatásának bejelentése óta erre a pillanatra vártunk! Már csak pár hét és közel tíz év után visszatér a legcsajosabb és legdivatosabb sorozat a világon. Az És egyszer csak – A szex és New York új fejezete december 9-től – az amerikai premierrel egyidőben – az HBO GO-n lesz látható elsőként Magyarországon. Mutatjuk az előzetest! Ez is érdekelhet: Samantha helyett három új karakterrel bővül a Szex és New York

A folytatás hivatalos magyar címe: És egyszer csak – A szex és New York új fejezete

A folytatást hivatalosan idén januárban jelentették be, ekkor már tudtuk, hogy az új sorozat csupán Carrie (Sarah Jessica Parker), Miranda (Cynthia Nixon) és Charlotte (Kristen Davis) hármasával folytatódik. Ugyanis a Samantha Jones karakterét megformáló Kim Cattrall sajnálatos módon nem kívánt részt venni a folytatásban. A Cattrall és Parker munkakapcsolata sosem volt felhőtlen, többek között ezért a színésznő korábban már többször is kijelentette, hogy egy életre végzett a sorozattal. Tipp: Hétezer forintért most bárki Carrie Bradshaw bőrébe bújhat

Az új sorozat érkezését valamelyest beárnyékolja, Willie Garson halála, aki ez eredeti sorozatban és az azt követő két filmben is Carrie egyik legjobb barátját, Stanford Blatch-t alakította. Öröm az ürümben, hogy Willie-nek sikerült befejeznie az új széria forgatását, így a neki szánt szerepét teljes egészében láthatjuk majd. Willie haláláról bővebben, ebben a cikkünkben foglalkoztunk: Tragikus hirtelenséggel halt meg Willie Garson

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.