autópálya papírhamu
(Fotó: aleksandarlittlewolf/Freepik)

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában elkészült az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti, mintegy 60 kilométernyi szakasza. A múlt hét kedden átadott új autópálya szakaszon a napokban többen is a forgalommal szemben hajtottak fel. Sőt, volt aki kerékpárral közlekedett a leállósávon. Az eseményeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. forgalomfigyelő kamerái is rögzítettek. Sajnos az egyik eset balesettel végződött. Tipp: Íme az európai autópályadíjak 2021-es listája. Van, ahol ingyenes!

Az eseményekről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felvételeit is közzétette a társaság hivatalos Youtube csatornáján.

Sose vezess megszokásból

Azokban a térségekben, ahol új autópálya szakaszok épülnek, ott érdemes az arra közlekedőknek még utazásuk előtt megtervezniük útvonalukat. Így feltérképezhető, hol, milyen csomópontokon keresztül tudnak felhajtani és eljutni úticéljukhoz. A térségben élőknek is fontos, hogy ne megszokásból vezessenek, figyeljék az előjelzéseket, a gyorsforgalmi utakhoz kapcsolódóan kék hátterű táblákon jelzik a szakemberek az útirányokat, településeket. Ezt is ajánljuk: A Magyar Közút is odaszúrt Sebestyén Balázs autópálya posztjára

Fontos még megjegyezni, hogy érdemes az autósoknak folyamatosan frissíteniük navigációs eszközeiket és mindig a legfrissebb térképszolgáltatásokat használniuk. Rendszeresen előforduló probléma, hogy a régi szoftverek nem ismerik fel az új pályaszakaszokat és nem megfelelő utasításokat adnak a közlekedőknek, mint például, hogy forduljanak meg. Ezért is fontos, hogy elsősorban a kihelyezett tábláknak, előjelzéseknek megfelelően közlekedjünk. Az új M30-as autópálya vonalán található digitális kijelzőkön ezért külön megerősítették a jelzéseket a szakemberek, hogy még jobban segítsék az autósok tájékozódását. Ezt se hagyd ki: Fordulás és tolatás az autópályán: így kerüld el a balesetet!

Egy biztos, hogy ha egy sofőr miután felhajtott a pályára és a jobb oldalára esik az elválasztósáv, akkor biztos lehet benne, hogy a forgalommal szemben halad. Ilyen esetben amilyen gyorsan csak teheti, húzódjon le a leállósávra és hívjon segítséget. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. még 2019-ben indította el „Tartsd az irányt!” című kampányát, melyben további hasznos vezetési tanácsokat olvashatsz.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •