David Guetta a Széchenyi fürdő medencéjéből vezeti az EMA-t

Írta:
Drive Me Baby

David Guetta lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV European Music Awards 2020 online show-jában november 8-án Budapesten. A francia DJ és producer egy nem mindennapi előadással is készül a 26. EMA-re, amelynek helyszínéül a Széchenyi Gyógyfürdőt választották.

David Guetta a 2020-as EMA házigazdája és sztárfellépője is egyben

Ahogy azt korábban már mi is megírtuk, az MTV European Music Awards az idén a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon, online műsorral jelentkezik Budapestről és Londonból. Most pedig az is kiderült, hogy a virtuális díjátadón David Guetta egy különleges zenei produkcióval készül. Ennek színtere pedig a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében kialakított színpad lesz.

Az adásban a nézők Magyarország ikonikus helyszíneit láthatják majd világszerte. Így David Guetta és Palvin Barbara vezetésével egy virtuális körutazáson vehetünk részt, továbbá a kulisszák mögé is betekinthetünk majd, ígérik a szervezők. „A november 8-i esemény során megmutathatjuk országunk csodálatos tájait, építészetét, azokat a helyeket, amelyeket mindenkinek látnia kell, ha egyszer hazánkba látogat” – mondja Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Palvin Barbi is örül a műsorvezető társának

Palvin Barbara hangsúlyozta, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy részese lehet ennek a rangos nemzetközi díjátadónak. „Külön öröm számomra, hogy a világhírű DJ mellett mutathatom meg a világnak, hogy milyen csodálatos az országunk” – fogalmazott a szupermodell.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján, beleértve az online adást is. Ez mintegy 200 országot és többszáz millió nézőt jelent. A 2020-as EMA-n fellép többek között a Little Mix, Alicia Keys, Doja Cat és Sam Smith.

Forrás: MTI, ema.com

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.
  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.
  • Autók

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3 – győzelemmel tért vissza a Gamota Racing a Slovakia Ringen

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…

2026. 06. 10.
  • Aktuális

A nyár slágerei: ehető növények, mini dzsungel és wellness élmény a teraszon

A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…

2026. 06. 10.
  • Autók

Kia PV5 Passenger: megérkeztek a 6 és 7 üléses elektromos családi és shuttle modellek

A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…

2026. 06. 10.