bebe fogyása back ii black
(Fotó: Bebe/Instagram)

Bebe, a Back II Black együttes énekese négy hónapja komoly diétába kezdett, miután már egy egyszerű cipőbefűzés is kihívást jelentett neki. Az énekes a Borsnak mesélt látványos fogyásáról, elmondása szerint barátnője kedvéért is, de elsősorban önmaga miatt döntött a fogyókúra mellett. Tipp: Döbbenetes fogyásáról vallott Tóth Vera: 50 kiló mínusz, mégsem lett boldog

Bebe 102 kilósan döntött az életmódváltás mellett

„Igazából nem is lefogyni akartam, hanem egészségesebben táplálkozni, és jól érezni magam a bőrömben. Összeettem mindenfélét, többek között rengeteg csokoládét. Nem foglalkoztam a súlyommal. A pandémia miatt megszűnt a színpadon való mozgás is, a kilók meg felszaladtak.”

Bebe elmondta, hogy alacsony termetéhez képes már 102 kilót nyomott. „Allergiás asztmám van, amit negatívan befolyásol a túlsúly. Az elhízás a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívinfarktus egyik fő kockázati tényezője. 45 évesen nem akartam magam ennek kitenni.” Aztán végül párja, Bogi – aki egyébként éppen táplálkozásszak­értő és -tanácsadó – felszólítására kezdett el komolyan gondolkozni az diétán. Ezt se hagyd ki: 30 kilós fogyással ünnepli 41. születésnapját Rebel Wilson

Lapozz és megtudhatod, miből áll Bebe étrendje.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2