A koronavírus miatt kialakult járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került a Magyar Nemzeti Cirkusz és a Richter Flórián Cirkusz. A két társulat lassan több hónapra bevételi forrás nélkül maradt, ami jelentősen megnehezíti a közel 100 állatnak az eltartását, ami önmagában is hatalmas összegeket emészt fel. A társulatok azonban nem ülnek tétlenül, próbálják a körülményekhez képes a legjobbat kihozni a kialakult helyzetből. Így találták ki, hogy megvalósítják ifj. Richter József igazgató régi nagy álmát, ami nem más, mint egy igazi autós szafaripark megnyitása. Ez lett a Safari Park Szada!
A szadai autós szafaripark megoldást nyújthat az állatok fenntartására, ugyanakkor hatalmas élményt jelent a látogatóknak. Ezt mi is bátran állíthatjuk, hiszen nem régen mi is felkerestük a parkot. És nagyon élveztük!
Érdemes a bejáratnál egy nagy csomag répát vásárolni (500 Ft), imádják a négylábúak. Ám ha gyorsan elfogy útközben az elemózsia, az sem nagy baj, mivel kb. félúton van egy állomás, ahol ismét vásárolhatunk a csemegéből. Jó, ha az autós szafaripark útjának legvégére is marad néhány darab rágcsálnivaló, mivel a kijáratnál további programok várnak. Lehet például zebrát etetni és simogatni, megnézni a cirkuszi lovakat, lovagolni és tevegelni.
Az eredeti tervek szerint Magyarország első autós szafari parkja május 1-jén nyílt volna meg Szadán, egy 5 hektáros területen. Ezt azonban az utolsó pillanatban a szervezők kénytelenek voltak elhalasztani. A Magyar Nemzeti Cirkusz társaság közösségi oldalain jelentette be, hogy hatóságokkal és lakókkal való egyeztetés után arra jutottak, hogy a legjobb döntés az, ha elhalasztják az autós szafaripark tervezett nyitását. Ám május 20-án végre eljött a nap, amikor megnyithatta kapuit a park!
| OLVASD EL EZT IS: Tudtad, hogy a SUV a nők nagy kedvence? Többek között azért, mert nagy, biztonságos és kényelmes. Cikkünket itt találod. |
Gyerek: 2 éves kor alatt ingyenes | 14 éves korig: 1500 Ft | Felnőtt: 2000 Ft (Szadai lakosok lakcímkártya felmutatásánál 10% kedvezményben részesülnek.)
Gyerek: 2 éves kor alatt ingyenes | 14 éves korig: 2000 Ft | Felnőtt: 2500 Ft (Szadai lakosok lakcímkártya felmutatásánál 10% kedvezményben részesülnek.)
Hétköznaponként 12-17 óráig | hétvégén és ünnepnapokon 10-17-ig óránként
Cím: 2111 Szada, Nárfa utca; Google Térkép ITT
Információs vonal 9:00 és 12:30 között: +36 20 935 40 50
Eső vagy rossz időjárás esetén a szadai autós szafaripark park zárva tart.
NÉzd meg a szafariparkban készült kis videónkat is!
Fotók és videó: DMB
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…