A Virtuózok tehetségeit támogatja a BMW és a Wallis Motor

Írta:
Drive Me Baby

Az első magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató, a Virtuózok novemberben tért vissza a Duna Televízióra és immár másodjára nemzetközi szintéren valósul meg. A Virtuózok V4+ műsort és a Virtuózok tehetséggondozó programot a BMW Group Magyarország és a Wallis Motor három plug-in hibrid modell, egy BMW 3-as, egy BMW 5-ös és egy BMW X5 modell használatával támogatja. Ezt se hagyd ki: Angliában megbüntetik a kormány mögött ülő Télapókat

A klasszikus zenei tehetségkutató péntek esténként 20:35-től mutatja be öt nemzet ígéretes növendékeit. A visegrádi négyekhez idén Horvátország csatlakozott. A műsor és oktatási program célja, hogy ne csak a résztvevő országok komolyzenei sokszínűségét, hanem a határokon átívelő közös közép- és kelet-európai kultúránkat is népszerűsítse. A hazai tehetségek két magyar válogató adásban mutatkoznak be. Közülük a zsűri által kiválasztott két-két fiatal már a két nemzetközi elődöntő során mérettetik meg. A döntőben minden országból két előadóval találkozhat újra a közönség.

A hazai zsűriben a magyar komolyzenei élet legelismertebb képviselői foglaltak helyet. A nemzetközi zsűriben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei ülnek. Az egyszemélyes „szuperzsűri” szerepét Maestro Plácido Domingo világhírű operaénekes-karmester tölti be. Ez is érdekelhet: Ed Sheeran és Elton John közös dala lesz az idei karácsony első slágere

A művészet és kultúra támogatása a BMW és a Wallis Motor számára sem idegen terep

Hazánk legnagyobb komolyzenei tehetségkutatójával a fiatalok egyedülálló lehetőségeket kapnak szakmai fejlődésükhöz. A jövő zenéjének támogatása, a komplex tehetséggondozás a Virtuózok produkció egyik legfontosabb célja, így fogalmazott Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere. A produkcióról többet is megtudhatsz, ha ide kattintasz!

„Nagy öröm számunkra, hogy itt lehetünk és a Virtuózok projekt részeseivé válhatunk. A művészet és kultúra támogatását a BMW-nél mindig is szívünkön viseltük, különösen, ha nagyon tehetséges fiatalok támogatásáról van szó. Magyarországon 2015 óta támogatunk művészeti és kulturális kezdeményezéseket. Őszintén hiszünk abban, hogy a Virtuózok csapatával kötött megállapodásunk kiemelten fontos mérföldkő lesz a művészetet és a kultúrát támogató tevékenységünkben és minden fél számára gyümölcsöző lesz” – mondta el Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Az AutoWallis már korábban is támogatta a Virtuózok műsort, a BMW csatlakozásával azonban még magasabb szintre emelhetjük az együttműködésünket a tehetségkutató csapatával” – tette hozzá Antal Péter, a Wallis Motor ügyvezető igazgatója.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.