Életének 79. évében meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja – tudatta a zenekar a Facebook-oldalán hétfőn. A magyar könnyűzenei élet meghatározó alakja még novemberben került kórházba koronavírus-fertőzéssel, Kóbor Jánost december 6-án, hétfőn érte a halál. Ez is érdekelhet: Kóbor János lélegeztetőgépen van, felesége az ágyánál imádkozik érte
Kóbor János 1943. május 17-én született Budapesten, a műszaki egyetemen építészmérnök diplomát szerzett. Gimnáziumi éveiben ismerkedett meg Benkó Lászlóval, akivel később az Omega együttes alapítói lette. Ezen a néven először 1962. szeptember 23-án lépett fel az együttes. Kezdetben angolszász slágereket játszottak és Kóbor mellett még a tavaly novemberben elhunyt Benkő László is énekelt. A hatvanas évek második felében azonban az Omega saját slágereinek többségét már Kóbor János, becenevén Mecky énekelte, az 1971 óta felvett dalokban pedig ő az egyedüli szólóénekes.
Az Omega első „aranycsapata” 1967-1968-ra alakult ki, Kóbor János és Benkő László mellett a gitáros Molnár György, a basszusgitáros Mihály Tamás és a dobos Laux József mellé legkésőbb Presser Gábor billentyűs csatlakozott, aki ötletes, találékony szerzőnek bizonyult, akkor születtek az első nagy slágerek: a Trombitás Frédi, a Régi csibészek.
Az együttest 1968-ban meghívták Angliába is, azonban az Omega nemzetközi pályafutása a hazai hivatalok akadékoskodásai miatt akkor nem indulhatott el, de itthon az Illéssel vetekedve már a legnépszerűbb beategyüttesnek számítottak. E korszak csúcspontja az 1969-ben megjelent 10 000 lépés című album, olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa vagy a Gyöngyhajú lány.
Kóbor János 1987-ben Liszt-díjat kapott, 1998-ban a Magyar Köztársaság tiszti keresztjével tüntették ki. 2013-ban az Omega együttes tagjaként megosztva Kossuth-díjat kapott az együttes magyar könnyűzenében játszott úttörő szerepéért, a közönség szeretetétől övezett, folyamatosan megújuló, a magyar rocktörténetben egyedülálló nemzetközi sikereket elért, legendássá vált fél évszázados művészi pályafutásuk elismeréseként. A Budapest díszpolgára címet 2013 júniusában vehette át.
Ezek a sztárhírek is érdekelhetnek:
Forrás: MTI
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…