Bár a Genfi Autószalon elmaradt idén a koronavírus miatt, az egyik legfontosabb eseményét megtartották. A Car of the Year, vagyis Az év autója díjat a Peugeot 208 nyerte el. A francia kisautónak azonban nem ez az első nagy győzelme. Az autóipari formatervezés egyik legnagyobb becsben tartott kitüntetésében is részesült már: a Car Design Awards 2019-es kiadásában a szériamodellek között bizonyult a legjobbnak.

Peugeot 208: legyőzte a Teslát és a BMW-t is

A zsűri 58 tagja 281 pontot adott a Peugeot 208-nak. Olyan autókat utasított maga mögé, mint például Renault Clio, a Ford Puma vagy a Toyota Corolla. Egyébként elég vegyesre sikerült a döntősök mezőnye: az előbb felsoroltakon kívül ott volt még az elektromos Tesla Model 3 és a Porsche Taycan is, a kompaktokat pedig a Corolla mellett a BMW 1-es széria képviselte.

peugeot 208 car ot the year
A zárt ajtók mögött megtartott eseményt élőben közvetítették a Genfi Autószalonon

A győztes kihirdetése után Frank Janssen, a zsűri elnöke és a Stern német magazin újságírója virtuálisan adta át a Car of the Year díjat Jean-Philippe Imparato-nak, a Peugeot márkaigazgatójának. A zárt ajtók mögött megtartott eseményt élőben közvetítették a Genfi Autószalonon és a GimsSwiss Facebook oldalon. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan zajlik egy ilyen választás, az alábbi videóban végig tudod nézni a pontozás menetét is:

Eredmények:

Peugeot 208 – 281 pont

Tesla Model 3 – 242 pont

Porsche Taycan – 222 pont

Renault Clio – 211 pont

Ford Puma – 209 pont

Toyota Corolla – 152 pont

BMW 1 Series – 133 pont

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •