A Volvo C40 Recharge modellt tavaly év közepén mutatta be a svéd gyártó. Sokan várták már a modellt, hiszen egyből két új színt is hozott a márka palettájára. Ugyanis ez a szabadidőautó a Volvo első teljesen elektromos crossovere és az első olyan modell a kínálatban, ami teljes egészében bőrmentes. A belső tér az új Nordico borítást kapta, és mostantól ne is keresd a bőrborítást egyetlen teljesen elektromos Volvóban sem, ugyanis a cég a fenntarthatóság jegyében ezt az alternatív anyagot fogja használni helyette. És hogy mit tud valójában a Volvo C40 Recharge Twin Pro a maga 408 lóerejével, 444 km-es hatótávjával és két villanymotorjával? Annyit elárulunk előre, hogy egy nagyon ütős e-autót raktak össze a svédek! Ez a tesztünk is érdekelhet: Volvo XC40 – az extrákkal megtömött kompakt SUV
Volvo C40 Recharge: Trükkös formaterv
Bár a Volvo crossovernek hívja a modellt, méreteiből fakadóan nyugodtan lehetne akár SUV is, hiszen az autó 4440 mm hosszú, 1596 mm magas és 2035 mm széles tükrökkel együtt. A karosszéria méretéhez képest feltűnően nagy tengelytávja van, az első és a hátsó közötti távolság eléri a 2702 mm-t. Az autót körbejárva érdekes vizuális élményben lehet részünk. Mivel nagy a hasmagassága (171 mm), ezért simán alá lehet látni, közben pedig a lekerekített és ívelt hátsó rész miatt kisebbnek tűnik egy középkategóriás SUV-hoz képest. (Innen nézve tehát jogos a crossover elnevezés). Valójában egy kupészerű crossoverrel van dolgunk. TIPP: SUV, kombi, kupé, és a többiek: tudod, melyik mit jelent?
Ami még érdekes – bár nem egyedi, de nem is megszokott -, hogy az első és hátsó tengelyen eltérő méretű gumiabroncsokat találunk. A formaterve nagyban hasonlít a már elektromos változatban is elérhető Volvo XC40-re, aminek benzines hajtású változatát mi is kipróbáltuk korábban. A hasonlóság persze nem véletlen, hiszen mindkét típus ugyanarra a platformra épül. A pixel LED fényszórók pedig határozottan jól állnak a C40-nek.
Tesztünk a következő oldalon folytatódik.
Családi e-autónak is tökéletes
Az egyhetes teszt alatt hamar kiderült, hogy teljes értékű családi autóként is tökéletesen megállja a helyét a Volvo C40 Recharge, ami többek között a tágas beltérnek köszönhető. Az első ülésekre a be- és kiszállás a széles és magas, illetve nagy szögben nyíló oldalajtóknak köszönhetően nagyon kényelmes. A vezetőülésben meglepően nagy a lábtér és válltér. Mindemellett a fejtérre sem lehet panasz, de a szériafelszereltségként kínált panoráma tető (nem nyitható) tovább növeli az utasokban a tágasság érzetét és a gyerekek is odáig vannak érte.
A hátul utazók is hasonlóan nagy lábteret élvezhetnek, ám a lekerekített tető miatt a fejtér kisebb ezen a részen, de még egy 190 cm magas embernek sem kényelmetlen. Főleg akkor tűnik fel, hogy „gyorsan lejt” a tető, amikor be szeretnénk köti a gyerekeket a gyerekülésbe és párszor lefejeljük a karosszériát a művelet elején. A hátsó üléssorban egyébként két gyermekülés rögzíthető a 2-2 ISOFIX-pontnak köszönhetően egyszerűen és gyorsan. Témába vág: Tudtad, hogy az autós gyerekülésnek is van lejárati dátuma?
Rakodóterek mindenhol
Az alapjáraton 413 literes csomagtartóban elfér a babakocsi és mellette is marad még hely a kisebb csomagoknak. Pótkereket ne keressen senki, be kell érni defektjavító készlettel. A csomagtartó alatt, a pótkerék helyén cserébe van egy kisebb rekesz, ide a kétféle töltőkábelt is betehetjük. Van ugyanis a kocsihoz otthoni hálózatra való, valamint töltőoszlophoz csatlakoztatható 11 kW-os teljesítményű kábel is a repertoárban. (Sőt, elvileg a 150 kW-os gyorstöltés is elérhető hozzá). Az ülések lehajtásával a csomagtér tovább növelhető (1205 literesre).
A Volvo C40 Recharge orrában van még egy kisebb mély rekesz is. Ez a kormánykerék alatt, bal oldalon található karral nyitható. Logikus lenne ide helyezni a töltőkábeleket, de mivel a nyitása sem csak egy mozdulat, a gyakorlatban valószínűleg nem a kábelek helye lesz. Viszont praktikus, hogy kihasználták ezt a teret, idővel biztos kitalálnám, hogy mit tartanék benne. Ahogy a hasonló kategóriájú modellekben megszokhattuk, az autóban mindenhol találunk kisebb-nagyobb pakoló rekeszeket. Van billentő tetejű szemetes, kesztyűtartó, oldalzsebek, könyöklő alatti tároló, pohártartó stb. Ez is érdekelhet: Hamarosan már az elektromos autók töltésével sem kell vesződni
Lapozz és mutatjuk tovább, milyen a Volvo C40 Recharge beltere.
Élen a fenntarthatóság
A beltérben letisztult dizájn vár minket, akárcsak egy svéd nappaliban. Szeretem a Volvók belső megoldásait. Mindig tartogatnak valami újat, de megőrzik azt is, ami jó és bevált. A tesztautónak határozottan jól állt belül a kék borítás az ajtókon és a kék szőnyeg. Feldobta a belső részt, de mégsem volt túl hivalkodó. A másik kedvencem a dombornyomott térképrészlet az ajtókon, illetve a középkonzolon. Míg a korábban tesztelt XC40-ben Göteborg részletei kerültek a kesztyűtartó fölé és az ajtókra, most a svéd Abisko Nemzeti Park ihlette meg a tervezőket. Sötétben pedig még világítanak is ezek a betétek, ami határozottan hangulatossá teszi az utasteret.
Ha már a belsőnél tartunk, a teszt elején említett bőrmentes borítás tapintása meglepően hasonlít a valódi bőrhöz. A Volvo Cars által létrehozott Nordico olyan új, innovatív anyag, ami a Volvo C40 Recharge-ben debütált. A Nordico újrahasznosított műanyagokból (pl. PET-palackok) készített szövetszálakból, svédországi és finnországi fenntartható erdőkből származó bioanyagokból, valamint a borászatban használt dugókból visszanyert parafából készül. A márka kiemelt célja ugyanis, hogy kiváló minőségű, fenntartható alternatívákat keressen számos, az autóipariban jelenleg használatos anyag kiváltására.
A Volvo azt tervezi, hogy 2030-tól már csak tisztán elektromos autókat gyárt, így biztosan várhatunk még hasonló innovatív megoldásokat tőlük a következő pár évben. Ezt se hagyd ki!: Dizájner utazótáskát készített a Volvo, nem fogod elhinni, hogy miből
Mindent elkövet, hogy megszeresd
A Volvo C40 Recharge-ben praktikus megoldásokból nincs hiány. Talán túlzásnak hangzik, de a legtöbbet éppen a vezető kapja ezekből és éppen ezért kifejezetten sofőrbarát crossovernek tekinthető. Elfelejthetjük végre a villanyautókba alkalmazott (és a belső égésű motorral szerelt autókból átemelt) gyújtáskapcsolást. Itt a kocsi indításának a kulcsát csak és kizárólag a slusszkulcs jelenti, de ez is csak abban az értelemben, hogy ezzel nyitjuk, vagy zárjuk az autót. A kormány mögé ülve nem kell megnyomni még egy gombot ahhoz, hogy ráadjuk a gyújtást a kocsira. Technikai értelemben tehát a hajtáslánc már azzal aktiválódik, hogy kinyitjuk az ajtót. Az elinduláshoz pedig csak szimplán D-be, vagy R-be kell tenni az automataváltót. Mi ez, ha nem a kényelem magasfoka?
A C40 Recharge-hoz könnyedén létrehozhatunk egy Volvo-profilt, így akár az okostelefonunkkal is kezelhetjük a kocsi bizonyos funkcióit. Ez a téli teszt idején különösen jól jött, mivel már a lakásból beállíthattuk hogy mikorra legyen felfűtve az autó. A gyári applikációval továbbá kinyithatjuk vagy bezárhatjuk a kocsit, követhetjük a töltöttségi szintet. Ez a Volvo-profil egyébként még számos plusz funkciót hordoz magában, ugyanis mivel a C40 Recharge Google alapú navigációt hordoz, ezért automatikusan előhívhatjuk a jármű navigációjából a kedvenc címeinket. A Google fiók létrehozása tehát erősen javasolt, ha még nincs ilyenünk, anélkül nem minden funkciót fogunk elérni.
De nem csak ezért jó a gyári navigációt használni. Hanem azért is, mert bárhová is megyünk vele, mindig úgy kalkulál, hogy a szükséges töltési időt is beleszámolja, ha az adott táv meghaladja a rendelkezésre álló hatótávot. Vagyis a C40 Recharge helyettünk gondolkodik. Az útvonaltervezője látja, hol kell megállni és mennyi időt kell eltölteni ahhoz, hogy újra úton lehessünk. A fedélzeti komputer kijelzője pedig eleve úgy van kalibrálva, hogy a Google térképet látjuk, tehát nem kell a multimédia rendszer középső kijelzőjét nézni ahhoz, ha nyomon akarjuk követni a navigációt. Ez is érdekelhet: Hihetetlen megoldásokkal rukkolt elő a Volvo, ilyen zöld autót még nem láttál
A következő oldalon kiderül, miért akkora élmény vezetni a Volvo első tisztán elektromos crossoverét.
Volvo V40 Recharge: bivalyerő lakik benne
Most pedig jön a legizgalmasabb rész, a vezetési élmény! Kezdjük rögtön azzal, hogy ebben a crossoverben félelmetes erő lakozik. Aki nem készül erre, az nagyon meglepődik, ha tövig nyomja a pedált. A tesztautó hajtásáról két darab, úgynevezett Twin elektromotor (ikermotor) gondoskodik, amelyek egyenként 204 lóerős teljesítményt vonultatnak fel (innen ered a modell Twin Pro elnevezése). Ez azt jelenti, hogy ezek összesen 408 lóerős maximális teljesítménnyel képesek forgatni az első és a hátsó kerekeket, ami tekintélyes, 660 Nm-res nyomatékot jelent. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a 2690 kiló össztömegű crossover kevesebb mint 4,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órás sebességre. Mindezt teljesen elektromos meghajtással.
Ezek után nem meglepő, hogy azt kell mondanunk, ennek a kocsinak meg sem kottyannak az emelkedők, még a meredek budai utakon is úgy megy fel, mint pók a falon. A C40 Recharge kormányzása kategórián felüli, abszolút csúcs. Az elektromechanikus kormányzásnak köszönhetően pontosan és precízen lehet vele kormányozni úgy, hogy nem fárad el az ember keze. Tolatásnál mindig megjelenik a tolatókamera színes, nagy felbontású képe, de a sofőrt a 360 fokos nézet is segíti. Ez a funkció a kocsi elején, oldalain, illetve a hátulján lévő kamerák képeiből teszi össze a „madártávlati” nézetet, meglepően élethű képet adva. Praktikus, hogy a kamerák külön-külön is kapcsolhatók, így bármikor ellenőrizhetjük, hogy közel állunk-e valamihez, esetleg veszélyezteti-e valami az autó épségét. Kicsit korán bejelez az akadályokra, de hamar rá lehet érezni az autóra.
Középen egyébként egy 9 colos, függőlegesen tájolt kijelzőt találunk, amin Android rendszer fut. Ezen számos funkciót kezelhetünk: beállíthatjuk a kétzónás, digitális klíma által befújt levegő hőmérsékletét, emellett külön-külön is szabályozhatjuk vele a levegőbefúvás intenzitását. Megnézhetjük az energiafelhasználást, valamint a rendelkezésre álló hatótávot. Praktikus, hogy a magyar nyelvű multimedia rendszer megmutatja azt is, hogy bizonyos paraméterek (klíma, vezetési stílus, gyorsítás) mennyire veszik ki a részüket az energiafelhasználásból. Tipp: Ez az elektromos lakókocsi 3000 kilométert is megtesz egyetlen töltés nélkül
Fogyasztás – töltés
A C40 Recharge meglehetősen komfortos vezetési és utazási élményt nyújt. Mindez a MacPherson Suspension elülső, illetve a hátsó tekercsrugós felfüggesztés, illetve a hidraulikus elven működő lengéscsillapítóknak köszönhető. A kátyúkkal teli utakat természetesen nem szereti, akkor rázkódik benne mindenki rendesen, a rugózása lehetne egy kicsit kifinomultabb. Nagy pozitívum, hogy az autó a kanyarokban is megőrzi a stabilitását, nem dől be a karosszéria és egyáltalán nem válik bizonytalanná a viselkedése, de ez már megszokhattuk a Volvótól. Ezt a crossovert tényleg a világ felfedezésére és a hosszútávú utazásokra tervezték, amelynél a valós hatótáv tapasztalataink szerint tényleg közel annyi, mint amennyinek mondják (444k km a WLTP szerint). A 78 kWh kapacitású lítiumion akksiját 150 kW-os villámtöltővel akár 32 perc alatt fel lehet tölteni, míg a töltőoszlopos, 11 kW-os töltési lehetőséggel 7-8 órával kell kalkulálni.
A teszt során a C40 Recharge energiafogyasztása 11 kWh/100km körül alakult, ami azt jelenti, hogy egy hétig simán el lehet vele közlekedni a városban töltés nélkül. Vidéki utakon pedig gondolkozik helyettünk és mutatja az útvonalat töltésekkel együtt. A hideg téli napokon nyilván kulcskérdés, hogy a lehető leggyorsabban felmelegedjen. Elektromos autóknál örök probléma hogy nyáron a hűtés, télen pedig a fűtés mennyire eszi meg az akksi töltöttségét. A Volvónál sem az előfűtés, sem az útközbeni fűtés nem zabálta a hatótávot véleményem szerint. Ez is érdekelhet: Szeretjük az elektromos autókat, de a hatótávpara még mindig ellenségünk
Van ára, de megéri
Egy szimpla villanymotoros C40 Recharge-ért 18 476 000 forintot kell fizetni, de egy kétmotoros kiadásért – mint a tesztautó – minimum 20 776 000 forintot kell letenni az asztalra. Az általunk kipróbált modell 23 316 000 forintba kerül, amiből meglehetősen nagy, másfél milliós tételt tesznek ki az extrák. Ezek közé tartozik az elektromosan visszahúzható vonóhorog, a Y-mintás felni, vagy a szokásostól eltérő kék szőnyegeket is magába foglaló kárpitozás. Ha valaki ezekre nem tart igényt, akkor reálisan nézve 20-21 millió körül tartható az ára. Az olyan plusz dolgokról, mint a kormányfűtés, vagy az ülésfűtés azonban semmiképpen sem mondanánk le.
Összegezve a tapasztalatokat a Volvo C40 Recharge tökéletes bizonyítéka annak, hogy a villanyautók egyáltalán nem unalmasak. A Volvo példája megmutatja, hogy elektromos hajtással is lehet kényelmes, komfortos, dizájnos és erős crossovert gyártani.