Vajna Tímea hamarosan szülni fog?

Írta:
Drive Me Baby

Vajna Tímea köztudottan régóta vágyik arra, hogy anyai örömök elé nézhessen. Jelenlegi párja pedig, úgy tűnik, ebben is támogatja.

Vajna Tímea szerelme szárnyal

Vajna Tímea nehezen állt lelkileg talpra férje halála után. Legalábbis amennyit tudni lehetett az özvegy sorsáról, a világhíres rendező, Andy Vajna temetését követően. Az elmúlt időszakban azonban egyre inkább úgy tűnik, újból visszatért az élete a régi kerékvágásba. Rátalált a szerelem és karrierje is egyre inkább szárnyal.

A filmproducer özvegye és milliárdos párja, Zoltán másfél éve alkotnak egy párt. Timi szerint annak ellenére, hogy lassan indult a kapcsolatuk, nagyon szoros kötelék jött létre köztük. Zoltán végtelenül türelmes volt vele, és kivárta, amíg sikerül Timinek túljutnia a gyász szakaszán. Ahogyan azonban kezdett egyre inkább önmagára lelni az örökösnő, úgy vált kapcsolatuk is egyre viharosabbá. Legalábbis ezt állította egy bennfentes korábban a Story magazinnak. A veszekedések pedig nem más miatt pattantak ki, minthogy Timi Instagram fotói túl pikánsak. Ezen a holtponton azonban sikerült a párnak túllépnie, és ma már idillibb a kapcsolatuk, mint azelőtt.

Olyannyira boldogok, hogy a barátok állítólag már amiatt is zaklatják a párt, hogy mikor érkezik meg első közös gyermekük – írja a Blikk. Timi ugyanis köztudottan nagyon régóta szeretne édesanya lenni, Andy Vajnával több kezelésen is átestek, de sajnos a baba nem jött össze. Emiatt nem értik a barátok sem, hogy mire vár még Tímea és párja, Zoltán. Timi ugyanis hamarosan betölti a 39. életévét. Ugyan szavai egyelőre arra engednek következtetni, hogy a nagy bejelentés még várat magára, testvére várandóssága mégis megérintette. Palácsik Lilla gyermekének születése kapcsán ugyanis Vajna Tímeában is felerősödtek az érzések, hogy minél előbb anya lehessen.

További sztárhíreinket itt találod, ne hagyd ki ezeket sem:
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.