Túl korán tették fel a karácsonyi fényeket, megbírságolták őket

Írta:
Drive Me Baby

Még Mariah Carey is védelmébe vette azt az amerikai családot, akiknek házára „túl korán” kerültek ki a karácsonyi fények. A floridai Tampában a lakóközösség saját szabályai szerint tilos Hálaadás előtt feldíszíteni a házat. Erről mit sem tudott a Moffa család, akik több százezres bírságot kaphatnak. Ezt se hagyd ki: Reszkess, Kevin! Jön az első magyar karácsonyi film, a Nagykarácsony

Mint kiderült, egyik szomszédjuk feljelentette őket, hiszen az ünnepi dekorációk és karácsonyi fények túl korán kerültek fel a házra – írta meg a hirado.hu. Alig két nappal azután, hogy elkészültek a munkálatokkal és teljes pompájában ragyogott a lakás és az udvar, kézhez is kapták a büntetést. Moffáék ugyan felajánlották, hogy pár napig sötétek maradnak a karácsonyi fények és nem kapcsolják fel őket, a környék lakói egyelőre hajthatatlanok. Követelik a leszerelést és ha ezt nem teszik meg, még nagyobb pénzbüntetést kaphatnak, aminek összege napi 100 dollár lesz és összesen akár az 1000 dollárt is elérheti. Tipp: Kezdődik a visszaszámlálás: felállítottak a Rockefeller Center karácsonyfáját

A Moffa család pedig nem bízta a véletlenre az idei díszítést, hivatalos dekoratőrrel dolgoztak. A közösségi médiában egyre többen állnak ki mellettük. Még Mariah Carey is reagált a hírre egy Twitter bejegyzésben.

Azt egyelőre nem tudni, megenyhültek-e már a szomszédok. Ahhoz, hogy a bírságot tényleg behajtsák, előbb még szavaznia kell a helyi Westchase Közösségi Egyesületnek. Moffáék bíznak benne, hogy nem kell fizetniük és remélik, hogy a jövőre nézve pedig enyhítik a helyi szabályokat, amik szerintük egy kissé szélsőségesre sikerültek.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.