A zene az kell

Akik inkább a koncerteket élveznék, a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János premier koncertjén vehetnek részt. Azon a július 17-én tartandó eseményen, ahol „A dal a miénk” című lemezük hanganyagát, az 50 éves LGT zenekar dalaival első alkalommal mutatják be. A Csókkirály A Koncert című látványos show-ban a Hungária együttes és Fenyő Miklós legnagyobb slágereit új hangszerelésben adja elő Király Viktor, Radics Gigi, Szulák Andrea, Zséda, Veréb Tamás és Heincz Gábor Biga. Augusztus 7-én az ország egyik legnépszerűbb énekesnője Rúzsa Magdi ad koncertet.  Több mint húsz év elteltével pedig újra színpadra áll a legendás Jazz+Az együttes, Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter, Behumi Dóri, Dés László és az eredeti zenekar. Tóth Gabi zenésztársaival a modern és az autentikus világzenei hangzást ötvözi majd egymással, Varnus Xaver pedig csodálatos orgonajátékával kápráztatja majd el a közönséget. Ákos és zenekara a Fel a Szívekkel turné keretében érkezik a Katlanba, ám nagyszabású koncertje méltó zárása lesz a nyárnak.

Nevetés és tanulás egymás mellett

Fesztiválkatlan
Mácsai Pál és Huzella Péter (fotó: Horváth Judit)

Humorral teli estével is vár mindenkit az idei Katlan. A Dumaszínház tagja Kőhalmi Zoltán, a L’art pour l’art Társulat tagjai egy igazi vidám, nyári előadással készülnek. Mácsai Pál és Huzella Péter Villon verseit adja elő megzenésítve. A két gitár és az ének eredeti jogaiba helyezi vissza a verseket, hiszen Villon maga korában közismert dallamokat is írt.

A Teátrum színpadán neves szakértők estjein is részt vehetnek a látogatók. Szabó Péter motivációs tréner előadásának középpontjában a körülmények, és az ahhoz való hozzáállásunk, valamint a nehézségekben rejlő lehetőségek állnak majd. Dr. Mihalec Gábor pár-és családterapeuta választ ad arra, hogyan tudják a kapcsolatok a viharokat átélni, illetve hogyan képesek nyomás alatt is fejlődni. Bedő Imre pedig a Férfiak Klubja alapítója, a férfivá válás és a fiú nevelés fontosságáról tart majd izgalmas előadást.

Fesztiválkatlan
Egy biztos: látványban idén sem lesz hiány!

A táncoslábú látogatóknak sem kell majd szégyenkezni, mivel három estére a nyár legnagyobb házibulijává alakul át a Fesztiválkatlan. Együtt táncolhatunk majd a legnagyobb hazai és külföldi slágerekre. A zenéket pedig az ország legismertebb DJ-i, Bárány Attila, Antonyo és Lotfi Begi pörgetik majd.

További színes programjainkat se hagyd ki, kattints az alábbi cikkekre:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2