Tóth Vera menyasszony, az énekesnő kezét ugyanis szenteste kérte meg a kedvese, Pauli Zoltán, akivel három éve szintén karácsonykor találtak egymásra. Az örömhírt Tóth Vera a Facebook-oldalán osztotta meg, a bejegyzéshez érkezett képek között pedig még az eljegyzési gyűrű is látszik. Tipp: Harry herceg és Meghan Markle először mutatták meg kislányukat
Verát és párját az ünnepek előtt egy héten át kísérte az RTL Klub Fókusz stábja, hogy megtudhassák, mivel töltik mindennapjaikat, milyen az otthoni életük. Tóth Vera Facebook-oldalán a következőt írja arról az egy hétről: „Kemény napok vannak mögöttem, mögöttünk, de ezt a pörgést szeretjük. Odaadóan, rengeteget utazva, egymásért, magunkért, a világért. Mindent megteszünk, hogy kicsit jobbá tegyük a helyet, ahol élünk, hogy táplálékot adhassunk testnek, léleknek. Kaptam egy társat az égtől, aki mindenben támogat, szeret, szeretem. Van egy szép életünk, amiben boldogok vagyunk. Még, ha néha fásult és fáradt is a tekintetünk, az egymás iránt érzett tiszteletünk és szerelmünk nem fakul.” Ha érdekel, milyen mozgalmasan teltek Tóth Vera és Pauli Zoltán karácsony előtti napjai, kattints ide.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…