December 27-én, 47 évesen korában meghalt Damu Roland. A színész december elején, súlyos állapotban került kórházba, ahol mélyaltatásban próbálták megmenteni az életét. Ma reggel egy közeli barátja ezt írta a Facebookon: „Megrendülten tudatom, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott. Nincsenek szavak, marad a csend. Roli a szívünkben örökre velünk marad…” Ez is érdekelhet: Műtüdővel próbálják megmenteni Csollány Szilveszter életét
Mint azt korábban mi is megírtuk, Damu Roland mostanában sokat betegeskedett, a színész egészségügyi problémái a nyár végén kezdődtek, betegsége miatt dolgozni sem tudott, ami anyagi nehezéségekhez vezetett. Volt, hogy barátoktól kellett kölcsön kérnie, hogy ki tudja váltani gyógyszereit, emlékeztet a lap. Bár pénzügyi helyzete azóta rendeződni látszott, egészségügyi problémái továbbra sem szűntek meg.
Az 1974-es születésű Damu Roland Nyíregyházán járt a művészeti szakközépiskolába, ahol iskolai darabokban szerepelt először. Később több színházban is játszott, valamint több mint 150 filmben és sorozatban szinkronizált. Legismertebb szerepe a Jóban rosszban Várnagy Elődje volt, az egész ország megismerte ekkor.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…
Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…
A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…
Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…
Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…
Van az a pillanat a négynapos hosszú hétvégék előtt, amikor a ház előtt állva, a…