Szabihíd 2019: megint a gyalogosoké a híd

Írta:
Drive Me Baby

A lezárt Szabadság híd története 2016-ban kezdődött: akkor a villamosvágány-felújítások miatt a lezárt hidat nagy örömmel vették birtokukba a fővárosiak. A turisták körében is óriási attrakciónak számított. Azóta hagyománya lett a híd nyári lezárásának, olyannyira, hogy mára már különféle programokkal teszik élménydúsabbá a „szabihidazást”. Összegyűjtöttük a legfontosabb infókat a Szabihíd 2019  programsorozatról.

Semmivel össze nem hasonlítható hangulata van annak, ha ott ülsz, ahol máskor autók százai közlekednek; fotó: Szabihíd Facebook

A Szabihíd 2019 családi programokat is kínál

Az első hétvégén már túl is vagyunk, de ha lemaradtál volna róla, ne keseredj el, mert július 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án (mind szombat-vasárnap) is lezárják a dunai átkelőt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől. Ezeken a napokon ingyenes kulturális rendezvények sora veszi kezdetét: a Szabihíd programjaira kicsiket és nagyokat is várnak. Idén lesz többek között Tai Chi bemutató, spártai edzés, közös jógázás, akusztikus koncertek és még egy különleges szentmise is. Swing táncosok mutatják majd be a jazz aranykorának táncait és stílusát, de lesz szituációs játék és FunctionalFit jótékonysági edzés is. Idén pedig ismét megmérkőzik Buda és Pest egy jó hangulatú kötélhúzás keretein belül. Egy rekordkísérletnek is a részesei lehetünk: a cél nem más, mint 1111 résztvevő segítségével létrehozni egy hatalmas festményt.

Két éve a TAIKO Hungary dobosai rögtönzött flashmob bemutatót tartottak a hídon. Idén is jönnek!; fotó: Szabihíd Facebook

Egy kis tömegközlekedés

  • A lezárt Szabadság híd miatt Pesten a Fővám térig közlekedő 72-es trolibusz modern járműveivel, Pest és Buda között az M4-es metróval, illetve a 7-es és a 133E buszjárattal, a dél-budai szakaszon pedig a hosszabb útvonalon közlekedő 56A és 61-es villamossal utazhatunk a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos helyett.
  • A 7-es busz mindkét irányban megáll a Gárdonyi téren, a villamosmegállóban.
  • A Kálvin tér felől a híd előtt tudunk majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatunk a Belgrád rakpart–Havas utca útvonalon is.
  • Ezeken a hétvégéken a 47-es villamos késő esti indulásainak pótlására a 973-as éjszakai járat szombatról vasárnapra sűrűbben közlekedik a Keleti pályaudvar felől a Városház tér felé.
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Apple CarPlay iOS 27 újdonságok: okosabb, látványosabb és végre sokkal kényelmesebb autós élmény

Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…

2026. 06. 13.
  • Kipróbáltuk

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…

2026. 06. 12.
  • Utazás

Így nyaral a magyar: sokan túlköltekeznek a vakáció alatt

A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…

2026. 06. 12.
  • Autók

Utolsó pillanatban finomhangolták a céges elektromosautó-támogatási programot

A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…

2026. 06. 12.
  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.