Ígérgetik egy ideje, de most úgy tűnik, tényleg megszűnik a sokak által szidott fizetőkapus rendszer déli szomszédainknál. Három év múlva már elektronikus úton lesz kiegyenlíthető a horvát autópályadíj.
Ettől kezdve működik majd az elektronikus autópálya-díjfizetési és az automatikus rendszámtábla felismerő (ALPR) rendszer, illetve a mikrohullámú adattovábbítás (DSRC). Hasonló a rendszer Portugáliában és Hollandiában is. A telepítési időszak sem fog gondot okozni, hiszen ezen idő alatt a régi rendszer marad használatban. A DSCR nagyon hatékony az autópályákon, ahol a fel- és lehajtást egyszerű fémvázra telepített érzőkelőkkel ellenőrzik, a gépjárművek megállása nélkül, 130 kilométeres sebesség mellett.
Az intézkedéstől azt várják, hogy gyorsabb lesz majd a forgalom, és ez nekünk is jó hír, hiszen hamarabb érhetünk le a tengerpartra, így akár Európa legszebb strandjára is. Felmerül a kérdés, hogy vajon mennyivel kell majd többet fizetni az amúgy sem olcsó pályahasználatért – a horvát autópályadíj ugyanis éppen nemrég drágult… Az új rendszer kiépítésének feltétele egyébként az volt, hogy a pályadíj nem lehet drágább a mostaninál. És olcsóbb sem. Ez utóbbi miatt vetették el például a matricás rendszert, amely kevesebb bevételt eredményezett volna évente.
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…
A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…