Falusi Mariann
Őszintén vallott, miért nem lett édesanya Falusi Mariann (fotó: Facebook/Falusi Mariann)

A Pa-dö-dő énekesnője, Falusi Mariann életében tudatos, jól átgondolt döntése része volt, hogy nem született gyermeke. Ennek okáról és döntése körülményeiről őszintén beszélt nemrégiben.

Falusi Mariann, a mindig mosolygós énekesnő egész életét gyerekek között töltötte. Az élet azonban úgy alakította, hogy ő maga soha nem vált édesanyává. De mielőtt elindulnának a találgatások, hogy esetleg nem lehet saját gyermeke, le kell szögezni, hogy ennek oka maga az énekesnő. A Pa-dö-dő frontembere egy tudatos elhatározás miatt nem vált anyukává, és a mai napig úgy véli, hogy ez volt a lehető legjobb lépés a részéről.

„Nem szenvedtem attól, hogy nem lettem anya. Sőt, nem is akartam az lenni – ismerteti döntését Falusi Mariann a Story magazinnak adott interjújában. – Az anyukám viszont szeretett volna nagymama lenni, többször is elmondta, mennyire vágyik egy unokára, és hogyan kényeztetné őt, de mivel Anyucikám érzelmileg is intelligens ember, nem nyaggatott, hogy szüljek. Elfogadta, hogy az unokázás kimarad az életéből”

Falusi Mariann
Boldog az élete, nem érzi úgy, hogy egyedül maradt volna (forrás: Facebook/Falusi Mariann)

Egy korábbi interjúban azt is elmondta az énekesnő, hogy döntése mögött vélhetően egy mélyről gyökerező trauma áll. A születése során ugyanis a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór és majdnem megfulladt. Úgy véli, hogy ez volt az a pont, ami a legmélyebben befolyásolta a jövőbeli döntését, hiszen a szülés számára maga az igazi trauma.

További sztárhíreinket itt is megtalálod: 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •