Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt egy lánykérésnél asszisztált

Írta:
Drive Me Baby

Koronczi Dániel és barátnője, Matyó Veronika hatalmas Formula-1 és Sebastian Vettel-rajongók. Kapcsolatuk is a száguldó cirkuszhoz köthető, hiszen négy éve éppen a Magyar Nagydíj hétvégéjén találkoztak. Nem volt kérdés, hogy idén is a Hungaroringen töltik az évfordulójukat, de előtte azonban még a repülőtérre is kilátogattak, hátha megpillanthatják az érkező F1-pilótákat. Tipp: 10 Forma-1-es pilóta, akikkel bármikor elmennénk egy körre

Lánykérés a Hungaroringen

A nagy pillanat

A repülőtéren sikerrel jártak, éppen összefutottak Sebastian Vettellel, akivel sikerült pár percet beszélniük. Amikor eljött a búcsú ideje, Dániel titokban Vettel kezébe csúsztatott egy borítékot azzal az instrukcióval, hogy ha lehet, még csütörtökön olvassa el. A borítékban egy meghívó lapult, amiben a férfi meghívta az F1-es pilótát a csütörtök este esedékes lánykérésére. Dániel nem tudhatta, hogy az autóversenyző elolvassa-e a levelet vagy sem, csak reménykedett, hogy így lesz, és Vettel eljön a nagy eseményre.

Csütörtök este több száz ember gyűlt össze a Hungaroring főbejárata előtt. Mivel idén a járvány miatt nem tartották meg a szokásos közönségtalálkozót, így a rajongók jobb híján a főbejárat előtt várták a Magyar Nagydíj előtti első szabadedzésről távozó pilótákat. Dániel és Veronika a Hungaroring sziluettje előtt várakozott. Bár még nem volt fél nyolc, Dániel úgy döntött nem vár tovább, letérdelt, és megkérte Veronika kezét.

Vettel elolvasta a levelet

Az újdonsült menyasszony
Sebastian Vettel személyes ajándékkal érkezett a különleges lánykérésre

Az „igen” után még magukhoz sem tértek a meghatódottságból, amikor elektromos rollerrel egy zöld maszkos srác érkezett. „Nem arról volt szó, hogy fél nyolckor lesz a lánykérés?” – kérdezte Vettel mosolyogva, majd egy kézzel írott levelet nyújtott át az ifjú párnak, amelyben jókívánságait vetette papírra. Nehéz volt eldönteni, hogy a vőlegény vagy a menyasszony a meghatottabb, de azért a közös fotó elkészült. Az élmény pedig minden bizonnyal életre szóló.

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Forrás, képek: hungaroring.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.